Marosi György

Marosi György
A blogger

2015. július 4., szombat

Csíki-ciuci





„Döntött a törvényszék: a Ciuc az igazi sör”, olvasható az internetes oldalakon tegnap megjelent közleményekben. Rögtön hárman hívtak fel, hogyasszongyahogy most akkor mi van?! Tavasszal még a Suceava-i Ítélőtábla által hozott jogerős ítéletet ünnepelte az igazi csíki sört kedvelők tábora, most meg azt látjuk, halljuk, hogy a hír mégsem igaz! Na hát akkor hadd öntsünk tiszta .. sört a jereváni rádióba.


2014 december 3-án kettő pert indított el a Heineken România Rt az Igazi Csíki Sört gyártó és forgalmazó Lixid Project Kft valamint annak tulajdonosa, Lénárd András ellen. Az egyik – az „igazi” - pernek a tárgyát a Heineken România szellemi tulajdonának (Ciuc és Ciuc Premium márkáknak) a védelme képezi, pontosabban nem is védelemről, hanem az Igazi Csíki Sör elleni teljes letámadásról van szó. Ebben a perben született ítélet pénteken, július 3-án.

A másik perben azt kérték a hollandusok, hogy a törvényszék sürgősségi eljárás keretében tiltsa be az Igazi Csíki Sör forgalmazását addig, ameddig az első perben döntés születik, „nehogy má’ fogyjon az igazi sör ameddig az igazi per folyik” jeligére. Ezt a pert tárgyalták Suceaván. A tavaszi győzelem pusztán arról szólt, hogy tovább forgalmazható az Igazi Csíki Sör. Egyelőre.

Az igazi per (az érdemi, ahogy mi, jogászok nevezzük), alapfokon kemény, egyelőre még nem jogerős ítélettel zárult. A döntés értelmében az alperesnek tilos forgalmaznia, reklámoznia a Csíki Sör illetve a Csíki márka megnevezéssel ellátott termékeket, ugyanakkor nem használhatják www.csikisor.com tartománynevet (domainnevet) sem. Továbbá arra kötelezték az alpereseket, hogy semmisítsék meg az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül az összes Csíki Sör nevű terméket. Ugyanakkor szintén az alperesek kell megfizessék a több, mint 35 ezer lejes perköltséget is.

Túl azon, hogy minden cégnek jogában áll termékeit megvédeni és az üzleti versenytársak tisztességtelen, megtévesztő eszközhasználata ellen jogorvoslatot kérni, első olvasatra megalapozatlannak tűnik a Hargita Megyei Törvényszék pénteki döntése:
1. a Heineken csak román és angol nyelven védte le a Ciuc márkanevet, magyar nyelven nem, 
2. az Igazi Csíki Sör márkanév bejegyzési kérelmét Lénárd András nyújtotta be, 
3. teljesen eltér a két termék megjelenítése egymástól (palack formája, logó, címke stb.) 
4. különbözik a technológia és 
5. senki nem téveszti össze a két terméket (aki mindkettőt kóstolta már, az tudja, miről beszélek). Természetesen részletes elemzést az ítélet indoklásának ismeretében lehet végezni.

Szóval a székely/magyar sör kontra holland/román sör mérkőzés állása félidőben 0-1. A sörök csiki-csuki vagy ha úgy tetszik csíki-ciuci háborúján elmélkedve az jutott eszembe, a várost, melynek nevét olvassuk a címkéken, már több száz éve Csíknak (és nem Ciuc-nak) hívták, amikor 1864-ben megalapították a Heinekent..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése