Egy régebbi írásban (ide kattintva olvasható)
párhuzamot vontam szép hazánk és egy európai ország jogalkalmazási szokása
között. Az említett írásból annak idején kiderült, lényeges különbség fedezhető
fel ezen a téren. Ezek a különbségek ma is léteznek; jelen bejegyzésben
szeretnék bemutatni egy másikat ezek közül.
Ügyfelem szemtanúja volt egy Ausztriában
bekövetkezett síbalesetnek. A történet után két hónappal kapott egy vaskos
paksamétát, benne rengeteg fehér papirossal. Becsapta a paksamétát a hóna alá
és megkeresett, hogyasszongyahogy fordítsam le neki azt a temérdek, német
nyelven íródott hivatalos szöveget, mert ő nem tud németül. Megvizsgáltam a
dokumentumokat (volt vagy 10 oldal) és szóltam az ügyfelemnek, hogy én ide nem
igazán kellek, ugyanis csupán az iratcsomó fele készült német nyelven, a másik
fele le van fordítva.. magyar nyelvre! Kiderült, hogy egy idézésről van szó,
ügyfelemet tanúként idézte be az illetékes osztrák bíróság.
Az osztrák idéző első oldalán olvasható volt minden
hasznos információ: mely intézmény hívatja az atyafit, milyen jellegű ügyben,
milyen minőségben, kik a résztevők, melyik hónap hányadikán, hány óra, hány
perckor kezdődik a tárgyalás, sőt, hány óra, hány percet fog tartani! A bíróság
címe mellett még a GPS koordinátát is megadták. Mindez az információ úgy volt
elhelyezve a papírlapon, hogy első olvasatra a szem könnyedén eligazodott rajta.
Az idéző további 4 oldalán szerepeltek a válaszok
azokra a lehetséges kérdésekre, amelyeket a megidézett személy feltehetett az
idézéssel és az egész eljárással kapcsolatosan: „Mi van, ha nem megyek el a
tárgyalásra?”, „Lehet-e olyat, hogy írásba adom a vallomásomat és elküldöm
postán?”, „Valaki a költségeimet meg fogja-e téríteni?”, „Mi van, ha a főnököm
nem enged el?” és így tovább négy sűrűn gépelt oldalon keresztül. A végén már
azon szórakoztunk ügyfelemmel, hogy vajon hagytak-e megválaszolatlan kérdést. Nem hagytak.
No és akkor nézzük meg, hogy ezzel szemben mifelénk
hogyan szólítja meg a tisztelt bíróság a jogorvoslás szereplőit. Az az igazság,
nem nagyon van mit nézelődni, ugyanis a romániai bíróságok által kibocsátott
idéző mindössze egy oldalas, a rajta szereplő, egyébként hiányos információk
random szét vannak szórva és biztosíthatom a kedves Olvasót, hogy több kérdést
vet fel, mint amennyire válaszol. Példának okáért, ha valakinek hoz a postás egy
idézőt, kérem, ne keresse rajta azt, hogy hány órakor kezdődik a tárgyalás, azt
pedig végképp ne, hogy mennyi időt fog tartani! A gyakori kérdések és válaszok
valószínűleg helyszűke miatt hiányoznak.
A valódi különbség a két eljárás között nem a papír
mennyiségében rejlik. Egy osztrák idéző a közölt információ mennyiségével, minőségével,
a részletekre való odafigyeléssel, azzal a ténnyel, hogy a megidézett személyt
annak anyanyelvén is megszólítja, megtiszteli és emberszámba veszi az
állampolgárt. És ez a tisztelet nem csak az idéző papírján van jelen, hanem a
tárgyalóteremben is: a tárgyalás pontosan akkor kezdődik, és annyi ideig tart,
ahogyan az idézésen szerepel! Sajnos ki kell mondani, nálunk ez a tisztelet hiányzik.
Mindenkit odahívnak reggel fél kilencre, aztán várd ki a sorodat komám! Előfordult,
hogy egy tanú öt alkalommal ment el a bíróságra, mind az ötször elnapolták a
tárgyalást, a hatodik alkalommal nem tudott elmenni (épp az apját temette),
aztán kapott egy rendes fejmosást meg egy pénzbírságot, sőt, a bíró
felszólította, hogy többé ne rabolja a bíróság idejét!
