Utánam az özönvíz

Nem vagyunk egyformák. Vannak, akiket nem feltétlenül érdekel, mi lesz azután, miután ők már nem lesznek. Mások nem csak éltükben, de holtuk után is szeretik rendezni dolgaikat. Az utóbbiak számára lehet érdekes a végrendelet intézménye.

„Ajánlom bűnös lelkemet az égnek, s az út sarának vézna testemet.” François Villon szavait nem sűrűn lelhetjük fel a végrendeletekben. Inkább találunk bennük utasításokat a végrendelkező földi vagyonáról, a vagyonának egy részéről, az örökösöknek szánt feladatokról, örökösök kitagadásáról, végrendeleti végrehajtó kinevezéséről, a temetéssel kapcsolatos végakaratról, esetleg egy gyerek elismeréséről.

A végrendelet sajátossága, hogy a végrendelkező életében készül, de annak halála után fejti ki hatását, addig gyakorlatilag olyan, mintha nem is létezne. Egy másik jellegzetessége a testamentumnak a visszavonhatósága. A végrendelkező egy utóbbi végrendelettel megsemmisítheti előző végrendelkezéseit, módosíthatja vagy kiegészítheti azok tartalmát, sőt, egész egyszerűen összetépheti holográf végrendeletét, ezzel hatálytalanítva azt. Létezik a végrendelkezésnek olyan visszavonási formája is, amikor a végrendelkező eladja azt a vagyontárgyat, amelyről végrendelkezett.

A román jogrendszer kizárólag csak az írott végrendeletet ismeri el érvényesnek, a szóbelit nem; az Új Polgári Törvénykönyv három formát különböztet meg: a holográf, az autentikus és a speciális végrendeletet. A holográf végrendeletet a végrendelkező saját kezével írja, saját kezével keltezi és saját kezével írja alá; mindhárom feltétel egyszerre kell teljesüljön, ellenkező esetben a végrendelet nem érvényes. A magyar jogrenddel ellentétben, nálunk nem érvényes az ún. allográf végrendelet, amikor a végrendelet szövegét más valaki írja meg, és a végrendelkező aláírja. Az autentikus végrendeletet a végrendelkező tollba mondja a közjegyzőnek, átbeszélik a tartalmát, legépelik, felolvassák, a végrendelkező aláírja, majd a közjegyző hitelesíti.

Speciális végrendelkezésről akkor beszélünk, amikor a végrendelkező olyan rendkivüli, különleges helyzetben van (járvány, katasztrófa, háború, karantén stb), hajón vagy repülőn utazik, katonai szolgálatot teljesít amely lehetetlenné teszi a holográf végrendelet elkészítését illetve a közjegyző közremüködését. Ilyen esetben szükség van kettő tanú aláírására, illetve annak a hatósági személynek az aláírására is, aki a testamentumot megszövegezi (hajóskapitány, katonai vezető, kórházigazgató stb.). Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a különleges állapot megszűnik és a végrendelkezőnek módjában áll közjegyzőhöz folyamodni vagy holográf végrendeletet készíteni, a körülmények megszűnésétől eltelt 15 nap után a speciális végrendelet hatályát veszti.

Bár végakaratról beszélünk, amelyet illene feltétel nélkül tiszteletben tartani, a végrendeletnek illetve végrendelkezésnek is vannak korlátai. Ezt a korlátot kötelesrésznek nevezzük. A kötelesrész az örökhagyó vagyonából a legközelebbi rokonainak és házastársának a törvény szerint járó minimumrészesedése. Ez valahogy úgy működik, hogy a végrendelkező bármit írhat a végrendeletébe, aztán később az örökösök eldöntik, hogy abból mit tartanak be.

És ha már a történelem talán egyik legbotrányosabb életű költőgéniuszának szavaival kezdtük a bejegyzést, fejezzük is be azzal. Villon Testamentumának utóiratában rendelkezik a temetéséről; végakaratának legdöbbenetesebb része, hogy megjövendöli benne a sorsát: "s talán, ha majdan kettőezret írnak Krisztus után, még tudja a világ, hogy csókolt egykor Villon, a csavargó".

Jelen írás nyomtatott változata megjelent a Nőileg magazinban

Az aláírás

Amióta a gépírás teret hódított és kiszorította a kézírást, leveleket, hivatalos dokumentumokat nem szokás kézzel írni (már nem is emlékszem a legutolsó, kézzel írott képeslapomra). Azonban a papír alapú dokumentumok velejárója, fontos „kelléke” a - még mindig - kézzel írott aláírás (az elektronikus aláírásról egy másik bejegyzésben lesz szó). Az aláírás azt jelenti, ami magában a szóban is benne van: valami alá odaírunk valamit, mégpedig a nevünket. Jogi szempontból számottevő jelentősége van az aláírás jelenlétének, de olyan esetek is vannak, amikor az aláírás hiánya okoz nem kis galibát. 

A téma egyesek számára közhelyesnek tűnhet, de higgyék el, a gyakorlat azt mutatja, még mindig túl sok ember van, aki nem tudja mit is jelent valójában, ha kézjegyével ellátja az eléje biggyesztett papírt. Itt jut eszembe, van némi árnyalatnyi különbség az aláírás és a kézjegy között: az utóbbi az aláírást helyettesítő jel vagy rövidített aláírás. A román jog szerint mindkettőnek ugyanaz az értéke, feltéve, ha az aláíróhoz lehet kötni. Volt olyan eset, amikor egy szerződésre odafirkantott krikszkraksz annyira olvashatatlan, felismerhetetlen, jelentéktelen volt, hogy a grafológus szakember nem tudta megállapítani, ki írta.

Na szóval, aláírni, vagy nem aláírni? Ez itt a kérdés! A válasz attól függ, hogy akarjuk vagy nem akarjuk. Legyen szó szerződésről, végrendeletről, nyilatkozatról, büntetőjegyző-könyvről vagy épp házasságkötésről, az aláírás elengedhetetlenül fontos. Nélküle a fent említett jogügyletek egyszerűen nem jönnek létre, nem léteznek. Ebből következik, ha szeretnénk, hogy létrejöjjön a szerződés, hogy érvényes legyen a végrendeletünk vagy épp hogy megköttessen házasságunk, alá kell írjunk. Ügyfelemmel történt meg, hogy kedvezményezettje volt ill. lett volna egy örökségnek, az örökhagyó írt is egy végrendeletet, amelyben ügyfelemet nevezte meg egyedüli örökösnek, csak épp nem írta alá. Ügyfelem, nem lévén rokon, egy huncut vasat nem kapott az örökhagyó halála után, pedig tíz évig gondozta az illetőt.

Egy dokumentum aláírása több dolgot jelent: azt, hogy az aláíró elolvasta, érti a nyelvet, amelyen íródott, megértette a tartalmát/jelentését, elfogadta annak tartalmát és egyetért a benne foglaltakkal, esetleg igazolja, hogy átvette az adott dokumentumot. Az aláírás tehát bizonyíték a fenti állításokra vonatkozóan. Ezt követően már nem lehet azzal védekezni, hogy: „el sem olvastam”, „fogalmam sem volt arról, mi van odaírva”, „nem is tudok románul/angolul/németül/hottentotául”, „nem értettem az egészet” és ehhez hasonlókkal. 

Ennek a bejegyzésnek az ötletét az előbb említett „védekezések” tömkelege adta. Mind közül leggyakrabban nyomozóhatóságok előtt adott és aláírt nyilatkozatok esetében találkoztam hasonló kapálózásokkal: „az igaz, hogy oda az van írva, én követtem el a bűncselekményt, és az aláírás is az enyém, de nekem meg sem mondták, mit írtak oda és végtére is nem tudok románul!” Volt olyan esetem is, mikor az angol nyelven megszerkesztett dokumentum szövege szerint az aláíró kötelezte magát, hogy három éven keresztül fizet a partnernek évi 677 eurót egy valójában értéktelen szolgáltatásért, aztán az aláírást követő első számla igencsak kellemetlenül érintette az ügyfelet. „De hát ott azt írta, hogy csak nyilvántartásba veszik az adataimat, nemde?”

Szóval, MINDIG olvassa el az Ön elé biggyesztett zapiszkát, győződjön meg róla, hogy az Ön által ismert nyelven készült, érti a szövegét és csak abban az esetben írja alá, ha egyet is ért azzal. Ahogy jó apám szokta mondogatni: „Ne írd alá! Ha aláírtad, ne csodálkozz!”