Idiokrácia – második rész

Egyik kedves Olvasóm a minap megállított és megjegyezte, szerinte hasznosabb lenne, ha a bonyolult, nehezen érthető jogi bla-bla helyett, közérdekű témákról írnék blogbejegyzéseket. Kérdésemre, hogy mégis miféle közérdekű témákra gondolt, a válasz egy Szerénke nevű nőszemély bizonyos - kétségtelenül bájos - idomaira fókuszálódott.

A mai téma nem Szerénke bizonyos – kétségtelenül bájos - idomairól fog szólni! Úgy döntöttem, mégis inkább folytatom azt a sorozatot, amely a romániai törvényalkotás időnként hajmeresztő mivoltát kívánja bemutatni. Aki nem olvasta a sorozat előző részét, ide kattintva megteheti.

A mai részből kiderül, mennyire fontosak az emberek a rendszernek. 

Létezik egy nemzetközi egyezményekben is elfogadott, alapvető emberi jog, a jogorvoslathoz való jog [az Európai Emberjogi Egyezmény 6. paragrafusa: „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja”]. Leegyszerűsítve, ez tulajdonképpen nem más, mint a furkósbot segítségével történő vitarendezés civilizált alternatívája.

Szóval, kérem szépen, a jó hír az, hogy mindenki perelhet, akinek jogi problémája akad. A rossz hír viszont az, hogy állambácsi ezért pénzt kér. A per elindításához szükségszerűen befizetendő pénzösszeg hivatalos megnevezése bélyegilleték (azon tűnődöm, vajon azért nevezik illetéknek, mert ez a pénz megilleti az államot?!). A bírósági bélyegilletéket nem kell összetéveszteni a per során esetlegesen felmerülő egyéb költséggel (szakértői díjak, fordítói tiszteletdíj, fénymásolási költségek és a többi).

A legelső probléma az, miért nem ingyenes az igazságszolgáltatás? Például pont úgy, mint más európai országban (Spanyolországban és Franciaországban teljesen ingyenes, Svédországban félig ingyen van). A „mi miért is nem perelhetünk ingyen?” kérdésre maga a törvényhozó adja meg a választ, a 2013-ban kiadott 80-as sürgősségi kormányrendelet bevezetőjében: „egyfelől az állami költségvetésnek másfelől a jogi szolgáltatást igénybe vevő állampolgárnak az igazságszolgáltatás költségeihez történő hozzájárulása egyensúlyban kell legyenek”. Lefordítom: egy szegény ország még szegényebb polgárainak is cipelni kell, a többi közteher mellett, a bírósági intézmények működéséhez szükséges kiadások terhét.

Mese nincs, fizetünk!

Itt jön a második probléma: ha már fizetni kell, miért nehezítik meg a bélyegilleték befizetését?! Az elmúlt években számtalanszor módosították a bírósági bélyegilletékről szóló jogszabályokat, az egyik nap még a takarék pénztárnál (közismertebb nevén CEC), a másik nap már az önkormányzatok pénztáránál (közismertebb nevükön a tanács kasszája) kellett fizetni.  A legújabb rendelkezések szerint mindenki a lakhelye szerinti önkormányzat pénztáránál kell befizesse peres ügye indításához szükséges illetéket. Ha valaki mondjuk Szovátán lakik, Nagyváradra szól a hivatalos lakcíme, Székelyudvarhelyen fogad magának ügyvédet, hogy elindítson Bukarestben egy peres ügyet, nos annak lesz mit ingázni.

Más európai országban a kötelező bélyegilletéket annál a bíróságnál kell fizetni, ahol az ügyet tárgyalják, persze azok más európai országok. Bármennyire is hihetetlen, vannak bíróságok Romániában, amelyek székből elutasítják a pert, ha a bélyegilletéket nem a megfelelő városban fizette be az ügyfél! 

Döbbenetes ez a cinizmus: a pereskedés pénzbe kerül (esetenként sok pénzbe), az ügyfél valahogy előteremti a szükséges összeget, befizeti, elveszik tőle a pénzt még akkor is, ha nem oda szól a lakhelye, ahol épp fizet, a bíróság elveszi tőle a befizetésről szóló nyugtát aztán elutasítja a kérést, merthogy nincs bélyegilleték fizetve és még a befizetett pénzt sem kapja vissza!

Azt megértettük, hogy Romániában nem szolgáltatnak ingyen igazságot. De ha már pénzünkért sem kereshetjük az igazunkat, akkor mi marad? Talán a furkósbot?

folytatása következik

Nem vagyunk egyformák

Kettő darab történetet mesélek el. Az egyik Németországban, a másik pedig szép hazánkban zajlott le. Az egyikből megtudjuk, hogyan szokott eljárni a német rendőrség, a másikból pedig kiderül.. nos, ha elolvassa a kedves Olvasó az alábbi sorokat, meg fogja tudni.

Első történet.

Németországban nemrég a rendőr megbírságolt egy bringást. A megbírságolt vétke az volt, hogy biciklijének csak az egyik szarván volt fék, a másikon nem. A „tettes” a büntetés ellen panaszt nyújtott be. Az érvelése piszok egyszerű volt: azért nincs a bicikli mindkét szarván fék, mert tudniillik hiányzik az egyik karja (mármint az embernek), ezért átalakíttatta a biciklit, így mind a két fék azon a szarvon van, amelyet az egyetlen meglévő karjával szokott tartani. A panaszt elfogadták, a vádat ejtették, a bírságot nem kellett kifizetnie sőt, a német rendőrség bocsánatot kért tőle.

Második történet.

Szép hazánkban megbírságoltak egy autóvezetőt, bevonták a hajtásiját és az autója forgalmiját. A megbírságolt vétke az volt, hogy el volt szakadva az autója után kötött utánfutó fék huzalja. És hát a törvény egyértelmű: ha hibás fékrendszerű járművel közlekedik a kedves sofőr, oda a „könyv” meg a „talon”. A „tettes” a büntetés ellen fellebbezést nyújtott be. Az érvelése nagyon bonyolult volt: annak a fránya utánfutónak az életben nem volt fékhuzalja, ugyanis hidraulikus fékrendszerrel volt felszerelve! A fellebbezést elfogadták, a vádat ejtették, a bírságot nem kellett kifizetnie és visszaadták a hajtásit meg a forgalmit is.

Nos, nem fogják elhinni, a román rendőrség.. nem kért bocsánatot. Sőt, az „öntsünk tiszta vizet a pohárba” jeligére hozott bírósági ítélet kihirdetése után két nappal, a bírságoló rendőr személyesen megjelent az atyafi lakásán (!!!) és felszólította őt, hogy azonnal adja át a hajtásiját. Az amúgy teljesen törvénytelen agyament felszólítás és a rendőri túlkapást bőven kimerítő akció magyarázata a rendőr részéről az volt: „az ítéletben a bíró sehol nem említette, hogy a sofőrnek vissza kell adni a hajtásit meg a forgalmit”. A milicista valószínűleg arra gondolhatott, hogy hiába öntünk tiszta vizet a mocskos pohárba! Ezt már sosem fogjuk megtudni.

Az első történetből kiderül, van olyan hely a Föld nevű bolygón, ahol egyrészt betűre betartatják a törvényt, másrészt TÉNYLEG odafigyelnek az adófizetőre és igyekeznek olyan megoldást találni a felmerülő problémára, amely nemcsak törvényes hanem igazságos is.

A második történet gyönyörűen példázza, mi történik akkor, ha a hülyeség szorgalommal párosul. Tényleg nem vagyunk egyformák.