Amióta a gépírás teret hódított és kiszorította a kézírást,
leveleket, hivatalos dokumentumokat nem szokás kézzel írni (már nem is
emlékszem a legutolsó, kézzel írott képeslapomra). Azonban a papír alapú
dokumentumok velejárója, fontos „kelléke” a - még mindig - kézzel írott aláírás
(az elektronikus aláírásról egy másik bejegyzésben lesz szó). Az aláírás azt
jelenti, ami magában a szóban is benne van: valami alá odaírunk valamit,
mégpedig a nevünket. Jogi szempontból számottevő jelentősége van az aláírás
jelenlétének, de olyan esetek is vannak, amikor az aláírás hiánya okoz nem kis galibát.
A téma egyesek számára közhelyesnek tűnhet, de higgyék
el, a gyakorlat azt mutatja, még mindig túl sok ember van, aki nem tudja mit is
jelent valójában, ha kézjegyével ellátja az eléje biggyesztett papírt. Itt jut
eszembe, van némi árnyalatnyi különbség az aláírás és a kézjegy között: az
utóbbi az aláírást helyettesítő jel vagy rövidített aláírás. A román jog
szerint mindkettőnek ugyanaz az értéke, feltéve, ha az aláíróhoz lehet kötni. Volt
olyan eset, amikor egy szerződésre odafirkantott krikszkraksz annyira
olvashatatlan, felismerhetetlen, jelentéktelen volt, hogy a grafológus
szakember nem tudta megállapítani, ki írta.
Na szóval, aláírni, vagy nem aláírni? Ez itt a
kérdés! A válasz attól függ, hogy akarjuk vagy nem akarjuk. Legyen szó
szerződésről, végrendeletről, nyilatkozatról, büntetőjegyző-könyvről vagy épp
házasságkötésről, az aláírás elengedhetetlenül fontos. Nélküle a fent említett
jogügyletek egyszerűen nem jönnek létre, nem léteznek. Ebből következik, ha
szeretnénk, hogy létrejöjjön a szerződés, hogy érvényes legyen a végrendeletünk
vagy épp hogy megköttessen házasságunk, alá kell írjunk. Ügyfelemmel történt
meg, hogy kedvezményezettje volt ill. lett volna egy örökségnek, az örökhagyó
írt is egy végrendeletet, amelyben ügyfelemet nevezte meg egyedüli örökösnek,
csak épp nem írta alá. Ügyfelem, nem lévén rokon, egy huncut vasat nem kapott
az örökhagyó halála után, pedig tíz évig gondozta az illetőt.
Egy dokumentum aláírása több dolgot jelent: azt,
hogy az aláíró elolvasta, érti a nyelvet, amelyen íródott, megértette a
tartalmát/jelentését, elfogadta annak tartalmát és egyetért a benne
foglaltakkal, esetleg igazolja, hogy átvette az adott dokumentumot. Az aláírás
tehát bizonyíték a fenti állításokra vonatkozóan. Ezt követően már nem lehet
azzal védekezni, hogy: „el sem olvastam”, „fogalmam sem volt arról, mi van odaírva”,
„nem is tudok románul/angolul/németül/hottentotául”, „nem értettem
az egészet” és ehhez hasonlókkal.
Ennek a bejegyzésnek az ötletét az előbb
említett „védekezések” tömkelege adta. Mind közül leggyakrabban nyomozóhatóságok
előtt adott és aláírt nyilatkozatok esetében találkoztam hasonló kapálózásokkal:
„az igaz, hogy oda az van írva, én követtem el a bűncselekményt, és az aláírás
is az enyém, de nekem meg sem mondták, mit írtak oda és végtére is nem tudok
románul!” Volt olyan esetem is, mikor az angol nyelven megszerkesztett dokumentum
szövege szerint az aláíró kötelezte magát, hogy három éven keresztül fizet a
partnernek évi 677 eurót egy valójában értéktelen szolgáltatásért, aztán az
aláírást követő első számla igencsak kellemetlenül érintette az ügyfelet. „De
hát ott azt írta, hogy csak nyilvántartásba veszik az adataimat, nemde?”
Szóval, MINDIG olvassa el az Ön elé biggyesztett zapiszkát, győződjön
meg róla, hogy az Ön által ismert nyelven készült, érti a szövegét és csak
abban az esetben írja alá, ha egyet is ért azzal. Ahogy jó apám szokta
mondogatni: „Ne írd alá! Ha aláírtad, ne csodálkozz!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése