Marosi György

Marosi György
A blogger

2013. december 31., kedd

B.Ú.É.K.

Kissé visszafogottan fogtam neki ennek a blognak, aztán az Olvasóim fogták magukat és meggyőztek, lehetek nyugodtan bátrabb. Az év utolsó napján, néhány perccel éjfél előtt, megköszönöm a biztatást és minden kedves Olvasómnak kívánok egy
Boldogabb Új Esztendőt!

2013. december 30., hétfő

Egy disznó végrendelete



Alulkörmölt Röffentőy Töketlen Tódor, szabad akaratomból, senki által nem kényszerítve, subitus* halálom esetére a következőket rendelkezem:

Amennyiben ezt a dokumentumot olvassák, én már bizonyára nem kondorgatom a farkamat és ez valószínűleg azt jelenti, hogy a kés lesújtott. Rám. Éppen ezért (főleg ezért) kérem, sőt, követelem, hogy az Állami Állatvédő Ügynökség sürgősen hozzon létre egy szakbizottságot és indítson kivizsgálást halálom körülményeinek kitisztázása érdekében! A kivizsgálás során külön hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a halálomért felelős (úgynevezett disznóölő) brigád tagjai betartották-e az Európai Tanács PX2013/191919 számú ajánlását**, különös tekintettel az alábbi paragrafusokra: 

1. Játszottak-e az én pici ólamban, három szólamban valamilyen, az előbb idézett uniós jogszabály által agreált klasszikus zenedarabot (lásd: Mozart, Debussy, Mendelssohn-Bartholdy);
2. Felolvasták-e nekem, feláldozásom legapróbb részletekig kiterjedő leírását, annak végrehajtása előtt;
3. Uniós szabvány szerint zajlott-e a feláldozás (ember- illetve disznóbarát módon, szépen, fejbelövéssel, altatással meg ilyesmi)
4. Volt-e utolsó reggeli.

Amennyiben a fenti rendelkezések nem lettek betartva, kérem felelősségre vonni a felelősöket! Példát kell statuálni! Ha nem másért, hát a többi disznóért! Itt szeretném megjegyezni, hogy a disznóölő brigád leggyanúsabb alakja (és egyben annak vezéregyénisége) Böllér Bogumil, közismertebb nevén Prokofjev Miksa, verklis és nekössbele. Őt mindenképp be kell idéztetni és ki kell hallgatni!

Földi maradványaim sorsát illetően a következő kívánságomat közvetítem: a disznóölő brigád feldolgozásért felelős alegysége ügyeljen arra, hogy elegendő mennyiségű kolbász, véres és májas legyen töltve! A szalonna megtartásához olyan nagyon nem ragaszkodom, nem akarom, hogy Manyika reggelenként húzza az orrát: „nekem nem kell szalonna!” Ezért inkább olvasszanak zsírt az összes szalonnából! Ennél a pontnál muszáj elmondjam, hogy magukat rendesen becsapták sőt, folyamatosan becsapják! Mégpedig azzal, hogy a disznózsírt – annak magas koleszterin tartalma miatt - egészségre ártalmasnak és ezért fogyasztásra alkalmatlannak minősítették. Marhaság! Bocs, disznóság! Ezek mindenre képesek, csak hogy a mérgezett mocskaikat legyúrják a maguk torkán (nem kell hüledezni, egy halálra ítélt disznó bármit diktálhat, ráadásul büntetlenül). No de ne törődjenek velük, egyék csak nyugodtan a zsíros kenyeret!

A lesi pecsiről fölösleges külön rendelkeznem, hisz meggyőződésem, hogy épp akkor tekerik befelé, miközben végrendeleti végrehajtóm végakaratomat közvetíti. Csak vigyázzanak, nehogy megakadjak a torkukon!

Pirinyónak üzenem, a kocsonyát muszáj megkóstolni! És ne aggódj, kedves Pirinyó, a disznóölő brigád feldolgozásért felelős alegysége megfelelő mennyiségű és minőségű kocsonyát fog főzni.

Mivel egyéb tárgyi javaim nem voltak, ezért csak még annyit, hogy az ól rámeső részét, átmenetileg édes öcsémre, Kunkori Kázmérra hagyom. Jelen végrendelet tollba ill. pixbamondással készült, mivel a hüvelykujj hiánya miatt az olográf*** forma szóba sem jöhetett (legalább is ezt állította az ügyvédem).

Na pá kedveseim és jó étvágyat!

* subitus = hirtelen, váratlan stb.
** az Európai Tanács PX2013/191919 számú ajánlása = a szerző agyszüleménye; ha az Olvasó netalán mégis felfedez egy ilyen számú EU-s ajánlást, amely az állatok jogainak védelméről szól, ne csodálkozzon, ezek mindenre képesek
*** olográf = kézzel írott, dátumozott és aláírt (hüvelykujj ide vagy oda, sertéseknél hanyagolandó)

2013. december 27., péntek

Facebook



Évkönyvből vett ötlet, „arckönyv”, sikersztori, embermilliók mindennapja, Zuckerberg-trambulin, a legelterjedtebb közösségi háló, szórakozás, információszerzés és továbbítás. Bárhogy nevezhetjük, kétségtelen, hogy az információs korszak egyik legjelentősebb jelenségével állunk szemben. Nincs facebook részvényem, nem dolgozok a cégnek, ennek a bejegyzésnek pedig nem az a célja, hogy növeljem (vagy csökkentsem) az oldal népszerűségét. Jogász szemüvegen keresztül szeretnék vizsgálódni egy keveset és némi következtetést levonni, majd megosztani az Olvasóval. Oszt lehet lájkolni.
Rengeteg mindent olvashatunk a közösségi oldalakon (a szósől netvörkön), a rózsaszínszagú felhő vándorlási szokásaitól kezdve a tapír tappancsának tulajdonságain keresztül a legújabb „hogyan bosszantsuk fel a szomszédunkat” forgatókönyvig. Minden felhasználónak megvan az érdeklődési köre és azt nem is rejti véka alá. Így aztán megtudhatjuk azt is, amire nem feltétlenül vagyunk kíváncsiak. Ezzel semekkora gond nincs, aki akarja, elolvassa, aki nem, az bámészkodik tovább és pont. 

A gond akkor kezdődik, amikor valaki elolvassa majd hozzászól a bejegyzéshez és a hozzászólásába belepréseli a témával kapcsolatos nemtetszését vagy nagyonnemtetszését. A bejegyzés házigazdája rendszerint megvédi (a bejegyzést, az ötleteit, a saját ízlését, stílusát, érdeklődési körét, önmagát). Ekkor érkezik egy harmadik, aki a nemtetszését kifejező hozzászólót védi meg, a negyedik, ötödik, hatodik beírogató pedig, akinek már fogalma sincs, miről szólt az eredeti téma, jobbra balra osztja az észt s mire észbe kapnak, már mindenki anyáz mindenkit.

A gond ott van, hogy 1. Ez nagyon nyet kultúra 2. A gyerekeink ennél többet érdemelnek örökség gyanánt és 3. Jogilag meggyűlhet a baja a másokat sértegető beírogatóknak.

Létezik két apróság, amelyek miatt mondom azt, hogy jogilag gondja lehet az anyázóknak. Az egyik apróság fekete kedden született (klikk ide, ha kíváncsi vagy, mi az a fekete kedd), amikor újból besorolták a becsületsértést és a rágalmazást a bűncselekmények közé. Ha a módosítás véglegessé válik, akár 13000 lejig terjedő pénzbírságot is kaphat az, aki másokat sérteget vagy rágalmaz, abban az esetben, ha a megsértegetett, megrágalmazott atyafi feljelentést tesz. 

A másik (apró) dolog a hazai joggyakorlatban fogalmazódott meg és arról szól, hogy a facebook, mint közösségi internetes portál, publikus „hely” és a beírások publikusan elhangzott véleménynek minősülnek. Ezt a következtetést a Marosvásárhelyi Táblabíróság vonta le egy folyamatban lévő ügy kapcsán (a per rövid krónikája román nyelven itt olvasható). 

Szóval adva van a kedves Olvasó, a hozzátartozó facebook profillal együtt, és ha online terefere közben olyan szavakat, kifejezéseket esetleg mondatokat használ, amelyek egyeseket vagy ketteseket sérthetnek, készüljön fel arra, hogy becsületsértési, rágalmazási vagy kártérítési per főszereplője válik belőle. És ilyen szerepekért nem sűrűn szoktak Oscar-díjat adni.

Habár a fent említett ítélet még nem jogerős és a törvénymódosítás sem végleges, idejében szólok és baráti tanácsom minden kedves facebook használónak: ha rám hallgat, mindenki azt csinál, amit akar.

2013. december 13., péntek

Robban a puliszka?




Rendesen felforgatta a belföldi és külföldi közvéleményt az a néhány jogszabály-módosítás, amelyet a Parlament kitermelt az elmúlt napokban. Az a bizonyos hárombetűs (USL) entitás gyors akciója nyomán, megrugdosott méhkasként bolydult fel és fenyegetően zümmög azóta is minden és mindenki: az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, Románia Elnöki Hivatala, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), a romániai és külhoni sajtó. Nem csoda, hisz a rúgás telibe találta a fiatal, papíron már nagykorú, de még tapasztalatlan román demokráciát és félő, hogy impotenssé fogja tenni.

Hétfőn, december 9.-én, az éj leple alatt megtartott bizottsági ülés keretében átplasztikázták és kedden, december 10.-én a Képviselőházban vita nélkül megszavazták a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) néhány módosítását (itt lehet elolvasni). Ezek közül az egyik módosítás „tisztázza” a köztisztviselő meghatározását úgy, hogy a törvényhozói (képviselők, szenátorok) és az államfői tisztségeket kivonja a köztisztviselők köréből, a másik az adminisztratív tevékenységet teszi kivizsgálhatatlanná érdek-konfliktus esetében. Két rövid, semmitmondónak látszó mondatocskáról van szó, azonban ha a módosítások hatályba lépnek, beláthatatlan következményekre számíthatunk.

Mindkét módosítást élesen bírálták gyakorlatilag minden oldalról (néhányan még azok közül is, akik megszavazták). A bírálók szerint a köztisztviselők meghatározásának módosításával a törvényhozók a  törvény fölé emelték magukat. A második módosítás messze súlyosabb következményekkel járhat (vélik), hiszen közpénzeket és eurók százmillióit kezelő, a közszférában dolgozó egész hadseregnyi személy – miniszterek, polgármesterek, megyei tanácselnökök, tanácsosok és sokan mások – zöld utat kaphat a palástolatlan lopásra, az uniós pénzek elsikkasztására. (forrás: transindex)

Szeretném megkímélni a kedves Olvasót annak az kérdésnek az elemzésétől, hogy a képviselők, szenátorok köztisztviselők-e, s ha igen, akkor miért nem. Két okból: 1. ezt az elemzést már megejtették előttem (itt olvasható) és 2. nem ez a fontos.

Szóval a honatyák közméltósággal felruházott közszereplők és pont. Azonban ez a jogi definíció és a körülötte zajló zsonglőrködés, purpárlé nem kellene akadályt jelentsen mondjuk abban az esetben, ha valamelyik szenátor vagy képviselő által elkövetett bűncselekményt (és most nem a sarki boltban elkövetett lopásra gondolok) büntetni kellene. 

A sajtóban „fekete kedd”-ként emlegetett december 10.-én megszavazott Btk.-módosítás a törvényhozás egészére rávetette a gyanú árnyékát. A most már lassan közváddá erősödő bíráló hangok szerint, a honatyák a közhivatalnoki státusz lemosásával szeretnék önmagukat (hiper)immunissá tenni, többek között korrupciós gyanúsítgatásokkal szemben. Magyarán azért kellett ezt a közhivatalnoki dolgot tisztázni, mert példának okáért a már előbb említett Btk. 254. paragrafusa szerint, kenőpénz elfogadása (luare de mită) elnevezésű bűncselekmény elkövetéséért kizárólag hivatalnokot lehet elítélni. A Btk. 254. paragrafusa így kezdődik: „A hivatalnok azon cselekedete […]” („Fapta funcţionarului care […]”). A szenátor nem hivatalnok, ergo nem lehet „megkenni”. A cinikus advocatus diaboli erre azt is mondhatná: jé, hisz ez óriási, nincs már korrupt parlamenti képviselő Romániában! A honatyák azzal próbálták védeni a törvénymódosítást, hogy muszáj volt tiszta vizet önteni a pohárba, hisz Európában sehol nem tesznek egyenlőségjelet a közhivatalnok, közalkalmazott és a parlamenti képviselő közé, illetve alkotmányellenes az, hogy a törvényhozók a hivatalnokok, közhivatalnokok kategóriájába vannak besorolva.

Csakhogy egy jogállamban ilyen fontos témákat nem sebtiben, „pult alatt”, közvita nélkül és komoly kételyeket szülő módon kell leszabályozni, mert könnyen az alapvető erkölcsi normák felrúgásának minősíthető cselekedet lehet belőle. Már most sokan annak minősítik.

Adva van egy (még) érvényben lévő és egy másik, jövő év elején hatályba lépő Büntetőtörvénykönyv, nevezzük „régi”-nek és „új”-nak. A régiben szerepelnek korrupcióval összefüggésbe hozható bűncselekmények, de ha a fekete keddi változtatások hatályba lépnek, akkor azokat törvényhozók nem követhetik el. Az újban szintén büntetve vannak az előbb említett bűncselekmények de ott is közhivatalnokok a „főszereplők”. És hogy a káosz még nagyobb legyen, az új Btk. 175 paragrafusa értelmében a törvényhozók közhivatalnokok. A honatyák erre is gondoltak fekete kedden: az új Btk. 175. paragrafusába is betették azt a bizonyos kivételező 3. bekezdést!

A viszály almájának kertészei erre az mondják, sebaj, a régi/új Büntetőtörvénykönyvön kívül van még rengeteg jogszabály, amelyet alkalmazni lehet korrupt honatyákra. A példa kedvéért a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló 2006-ban megszavazott 96-os számú törvényt hozzák fel. Hát abban egy betű sincs olyan bűncselekmények szabályozásáról, amelyet specifikusan törvényhozók követhetnek el. Akkor meg ott van egy másik törvény, a 2000/78-as (nevezzük korrupció-ellenes törvénynek). Vanni van, de az a gond vele, hogy 1. sűrűn használja a „hivatalnok” kifejezést és 2. ami a „klasszikus” korrupciós bűncselekmények büntetését illeti, visszaküld a Btk-hoz. S a kör így szépen bezárul.  

Távol álljon tőlem hogy összemossam a honatyákat a köztisztviselővel, ahhoz sem ragaszkodom, hogy a „korrupt”, „korrupció” stb. szavakat használjuk. De szükség van egy törvényre, legyen az a Btk. vagy egy teljesen különálló jogszabály, amely kristálytisztán megfogalmazza azokat az eseteket, amikor a mandátum alatt elkövetett visszaélésekért a körmére lehet koppintani az elkövetőnek. Ez a jogszabály pedig minden vitán, gyanún felül kell álljon! Ezt nagyon egyszerűen meg lehetne oldani úgy, hogy minden bűncselekmény szabályozásánál pontosítani kellene expressis verbis azokat a társadalmi kategóriákat, amelyekre a kérdéses bűncselekmény vonatkozik, valahogy így „a hivatalnok, közhivatalnok és a közméltósággal felruházott közszereplő (honatya, képviselő, szenátor) azon cselekedete…”. Érdekes módon, hasonló létező megfogalmazásért nem is kellene messzire menni: a 2003/161-es törvény 70. paragrafusa sebészi pontossággal elválasztja a köztisztviselő és a közméltóság fogalmát. Persze ehhez politikai akarat kell!

Sokan nem értik ezeket a nehezen védhető intézkedéseket, mondván, az a minimum, hogy felelőtlen a hatalom képviselőinek ez a lépése. Fiatal, nehéz császármetszéssel megszületett demokráciánk nem engedheti meg magának azt a felelőtlenséget, azt a luxust, hogy önmagára zúdítsa mindenki haragját. Csínján kell(ene) bánni minden efféle törvénykezéssel.

Hogy miért? Mert nem lesz kedvező országjelentés, nem lesz Schengen, nem lesz munkavállalási jogunk Angliában, nem lesznek új befektetők, sőt, régi befektetők sem lesznek.

És főleg arra kell nagyon vigyázni, nehogy Karinthy Frigyesnek legyen igaza: „A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a diktatúrában az egyik ember legyőzi, megalázza és kizsákmányolja a másikat. A demokráciában a másik ember teszi ugyanezt az egyikkel.

2013. december 6., péntek

Ahol csömör van, ott étvágy nincs




Egy internetes portálon megjelent hír szerint Alina Gorghiu ügyvéd, liberális képviselő előállt egy ötlettel: csökkenteni kell a szavazati jog gyakorlásához szükséges korhatárt (a hír itt olvasható). Az ötletgazda az Alkotmány 36. paragrafusában meghatározott 18 éves korhatárt szeretné lehozni 16 évre. A képviselő amerikai tanulmányok eredményeit is felhozza példának (többek között a „Kids Voting” programot). 

A bejegyzésből úgy tűnik, mintha az ügyvéd-politikus hölgy találta volna fel a langyos vizet, pedig már előtte jó néhány politikus (Andrei Tinu, Gabriel Oprea, Cristian Preda, Ion Toma) szorgalmazta a választási korhatár csökkentését.

Habár a világ néhány országában már csökkentették a szavazási korhatárt (Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Brazília), és az Európai Unió is a korhatár csökkentése mellett tette le a voksát, abban már most egyetérthetünk, hogy a jelenlegi román társadalom erre nincs felkészülve.

A hír hallatán elgondolkodtam. Nem az ötleten (az úgy rossz, ahogy van), hanem az érveken, amelyekkel a liberális politikus megpróbál mindenkit meggyőzni. Az első logikai megfontolás olvasatán csak pislogtam, mint malac a jégen: „A korhatár csökkenésével növekedni fog, nem csak a fiatalok, de a felnőttek (!!) érdeklődése is a politika iránt”. Vajon hogyan néz ki az a képlet, amely alapján ki lehet számolni az anyukák és az apukák szavazási „étvágyának” a növekedését, minek utána a 16 éves gyerekük lecsapott a VOTAT feliratú pecséttel? Meg aztán, ahol csömör van, ott egyhamar étvágy nem lesz!

Egy másik, érdekesnek tűnő érvelés szerint (többek között Gabriel Oprea is megfogalmazta), ha törvény van rá, hogy a 16 éves fiatal hivatalosan dolgozhat, akkor mutatis mutandis jár neki a szavazati jog is.
Értem.
De akkor mi van azzal az állampolgárral, akinek van szavazati joga, de eddig még egy percet sem dolgozott és egy ruppót sem fizetett be az államkasszába? Magyarán, tényleg érdekes az elmélet, de ugyanakkor veszélyes is; még eszébe jut valamelyik buzgó mócsingnak, hogy hirtelen felindulásból elővarázsoljon egy törvény-tervezetet „vegyük el a szavazati jogot azoktól, akik nem dolgoznak és nem fizetnek adót!” jeligére.

A következő érvelés majdnem meggyőzött: a hivatalosan dolgozó 18 év alatti fiatalok adókat, társadalom-biztosítást fizetnek és „mégsem szólhatnak bele a közpénzek elköltésébe, mert nincs szavazati joguk.” Aztán hirtelen beugrott, hogy rengeteg adófizető van, aki dolgozik, adót fizet, szavazati joga is van és mégsem szólhat bele a közpénzek elköltésébe! Egyébként is, helytelennek tartom azt, hogy a fiatalok hátán próbálják feléleszteni a rég kihunyt voksolási kedvet! „Kedves 16 és 18 év közötti állampolgárok! Dolgozzatok szépen, fizessetek jó sok adót, oszt majd állambácsi ad nektek vadonatúj szavazati jogot!”. Szóval hagyják békén a fiatalokat, kedves politikusok, van nekik amúgy is elég gondjuk az érettségi vizsgákkal!

Ha már a fent elemzett elképzelést elvetettük, íme néhány másik ötlet. Nem másért, csak hogy konstruktív legyen a kritika.

1. Amíg még van olyan állampolgár ebben az országban, aki nem tudja, mit ünnepelünk Karácsonykor (aki nem hiszi, nézze meg ezt a videót), addig ne a szavazók számát növeljük, hanem a népet neveljük. A jelenleg szavazati joggal rendelkezők számottevő hányadának halovány dunsztja nincs, hogy kire, vagy mire üti a pecsétjét.
2. Legyen egy feltételrendszer, amelyet teljesítenie kell mindazoknak, akik önmagukra szeretnék aggatni a jelölt státuszt. Az egyetlen foglalkozás a világon a „jelölt”, amelynek megpályázására az égvilágon semmit sem kell letenni az asztalra (esetleg bizonyos pártvezér zsebébe) sőt, miután a jelölt avanzsál és „megválasztott” lesz belőle, még akkor sem. És így szépen, a demokrácia köpönyege alatt még fél-analfabéta vezetők is előfordulhatnak. „Az ember az egyetlen faj, amelynek tagjai labilis falkavezéreket követnek” (ezt Cesar Millan mondta)
3. Ha már feltételrendszerről beszélünk, azt úgy dolgozzuk ki, hogy legyenek felelősségre vonhatóak a mandátumhoz jutottak, ne az legyen az egyetlen „szankció”, hogy négy év elteltével nem kapnak újabb mandátumot.
4. Iktassuk be a protest szavazatokat. Az amúgy szavazni akaró de reális választási lehetőség nélkül hagyott állampolgárok kényszerét oldaná fel az, ha beépülne a választási szisztémába a protest voks alternatívája. Ugyanakkor figyelmeztető jel lehetne a valóságtól elrugaszkodott uralkodó elit számára egy számottevő "egyiket sem" választói szavazatarány. Például, ha a protest-szavazatok aránya meghaladja a 25%-ot, írjanak ki új választást.

Ha bárki, a vitaindítónak szánt ötleteim olvasatán azt gondolná, hogy „naiv”, „aberráns”, „vicces”, vagy „utópisztikus” vagyok, ne felejtse el, végül mégis Galileinek lett igaza.