Marosi György

Marosi György
A blogger

2015. május 29., péntek

Családon belüli erőszak



A családon belüli erőszak, bár nem beszélünk róla, létezik. Statisztikai adatok elemzése fölösleges, hisz az esetek számottevő hányada soha nem derül ki, a bezárt ajtók mögött zajlik le és ott is marad, talán örökre. Történik ez olyan körülmények között, hogy van nekünk vadonatúj büntetőtörvénykönyvünk, meg büntető perrendtartási törvénykönyvünk és számos más, erőszakos bűncselekményeket büntető jogszabályunk.

Kifejezetten családon belül elkövetett erőszakos esetek büntetésére létezik egy külön jogszabály, a 2003/217-es törvény

Ezen törvény szerint „családon belüli erőszaknak minősül az önvédelmi vagy védelmi cselekedetek kivételével minden olyan, egy családtag által, ugyanazon család egy másik tagja ellen elkövetett szándékos cselekedet vagy mulasztás, mely tettlegességben vagy verbálisan nyilvánul meg és amely kárt ill. fizikai, pszichikai, szexuális, érzelmi vagy lelki fájdalmat okoz vagy okozhat, beleértve ezen cselekedetek elkövetésével való fenyegetést is, a kényszerítés vagy az önkényes szabadságvesztés.” Függetlenül a fent említett törvénytől, a családtagok ellen elkövetett különböző bűncselekmények büntetési tételei és egyéb büntetőjogi vonatkozások szempontjából a büntetőtörvénykönyv előírásai alkalmazandóak. A 2003/217-es törvény a családon belüli erőszak 7 fajtáját különbözteti meg: verbális erőszak, érzelmi erőszak, testi erőszak, szexuális erőszak, gazdasági elnyomás, társadalmi elnyomás és spirituális erőszak.


Mit tehet az erőszak áldozata? Mivel bűncselekményekről beszélünk, a családon belüli erőszak áldozatai, más bűncselekmények áldozataihoz hasonlóan feljelentést tehetnek a rendőrségen, vagy a 112-es segélyhívó szám igénybe vételével. Ezen kívül kérhetnek az illetékes bíróságtól távoltartási végzést, az agresszor ideiglenes kilakoltatását, kapcsolattartási tiltást. A válást is megemlíthetjük, mint a családi erőszak elleni jogi lépést; az erőszak természetesen felhozható, mint válóok. Sok esetben azzal (is) érvel az erőszak áldozata, hogy a gyerekek érdekében nem válik el az erőszakos házastársától, mert egyébként már rég megtette volna ezt a lépést. Nos ezzel az érvvel az a gond, hogy a családon belüli brutalitás nagyon komoly akadálya a gyerek egészséges fejlődésének. Sőt, aki ilyen családban nő fel, abból könnyen lehet agresszív, családját bántó felnőtt! A gyermekeknek nem mindig sikerül végighallgatni az idősebbeket, de utánozni mindig nagyon jól tudják őket.

A sok bába közt elvész a gyermek – szokták mondani. Negotia pluribus commissa segnius expediuntur. (Ha többre bízzuk a feladatokat, lassabban lesznek megoldva). A jogszabályok számának növekedése nem jelent feltétlenül megnövekedett hatékonyságot, hiába van ez a terület „agyonszabályozva” attól még nem csökken a családon belüli erőszak. Első olvasatra úgy tűnik, hogy a fent elemzett törvény előírásai megfelelő jogi védelmet nyújtanak a családon belüli erőszak áldozatainak. Pedig nem így van. Ha alaposabban megvizsgáljuk, rájövünk arra, hogy, hellyel-közzel, kirakattörvényről beszélünk. Sajnos. Ezek a fehér papírlapokra vetett betűk ugyanis nem képesek elrettenteni azokat, akik újból és újból tönkreteszik családtagjaik jelenét és jövőjét. Nem, mert a bántalmazások nagy része soha nem derül ki. Rengeteg áldozat éli le úgy az életét, hogy fájdalmát soha, senkivel nem osztja meg; félelemből, szégyenből, tanácstalanságból.

A félelmen vagy más visszatartó tényezőkön kívül ott van az ún. bizonyítási teher. Az elméleti szabályozástól a bizonyított esetekig hosszú és göröngyös út vezet és sok áldozat, aki legyőzve félelmét feljelenti az agresszort, menet közben torpan meg, miután rájön arra, hogy az esetet nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani. A bizonyítási eljárás kétféle akadályba ütközhet; az egyik – nevezhetjük objektív akadálynak – az olyan eset, amikor nem létezik semmilyen fajta bizonyíték: a támadó nem hagyott áldozatán orvosilag igazolható nyomot, nincs egyetlen szem- vagy fültanú és a támadót nem furdalja annyira a lelkiismerete, hogy önként adja fel magát, vagy esetleg töredelmesen bevallja tetteit. A másik – nevezzük szubjektív akadálynak – az olyan eset, amikor megszólal a társadalmi közöny. Habár van szemtanú, de nem vállalja a tanúskodást, „én a más dolgába nem szólok bele” jeligére.

Túl azon, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma, illetve azon, hogy törvényes kötelezettség tanúvallomást tenni, a közömbös ember pont némaságával „szól” bele az illető család életébe. Arról nem is beszélve, hogy akár belőle is lehet áldozat..