Zugügyvédek a célkeresztben

Emlékszünk még a kommunizmus 7 csodájára: mindenkinek volt munkája; bár mindenkinek volt munkája, senki sem csinált semmit; bár senki sem csinált semmit, a terv 100% fölött teljesült; bár a terv 100% fölött teljesült, mégsem lehetett kapni semmit; bár nem lehetett semmit kapni, mindenkinek megvolt mindene; bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott; bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.

Nos az rendben van, hogy ma már tudunk poénkodni a történelem ezen szomorú, sötét fejezetén, de közben ne felejtsük el, a kommunizmus nem a csodákról, hanem a rombolásról vált hírhedté. Kiölte az emberekből a kreativitást, az önálló gondolkodás és döntés képességét, az emberi jogokhoz való ragaszkodásnak még az árnyékát sem hagyta meg. Röpke 40 év alatt az emberek elfelejtették, hogy szabadnak születtek, hogy jogaik vannak, elfelejtették azt, hogyan szerezzenek érvényt jogaiknak. Így történhetett meg, hogy az ügyvédek szerepe a kommunista társadalomban háttérbe szorult; logikus, hisz egy totalitárius rendszernek nem volt szüksége olyan, még szabadon gondolkodó emberekre, akiket nehéz volt elhallgattatni.

A kommunizmus már a múlté, az árnyéka vagy fogalmazhatunk úgy is, a hatása még napjainkban is érződik. Most nem a nosztalgiázókra gondolok, akik szó szerint visszasírják az átkost (bár az a téma is megér egy misét), egész egyszerűen hazabeszélek. Arról beszélek, hogy több mint két évtized nem volt elegendő az embereknek ahhoz, hogy ismét megtanulják, kihez kell forduljanak segítségért akkor, mikor hivatalos problémájuk van, mikor bajuk van a törvénnyel, ahogy mondani szokták. És mivel a szükség törvényt bont, a problémákkal küszködő, kommunizmus alatt „agymosott”, kissé naiv ember könnyen el tud tévedni és bele tud szaladni egy zugügyvéd hálójába. Aztán jönnek a gondok.

Nézzük meg, miről van szó. 

Azokat nevezzük zugügyvédnek, akik megfelelő képesség, képzettség és mindenféle törvényes engedélyeztetés nélkül jogi tanácsokat osztogatnak, ügyfeleket próbálnak képviselni bíróságok vagy más hatóságok előtt, magyarán ügyvédkednek. A zugügyvédkedéssel több probléma is van: elsősorban törvénytelenségről sőt bűncselekményről beszélünk. Ma már semmilyen szakmai tevékenységet nem lehet folytatni engedély nélkül, nem hogy egy ilyen komplex szakmát gyakorolni. Tisztában vagyok azzal, mennyire bürokratikus rendszer a miénk (egy előző, itt olvasható bejegyzésben írtam is erről) és hogy belefájdul az ember feje, ameddig egy vállalkozást hivatalosan el tud indítani, de azt mégsem lehet megengedni, hogy mindenféle képzés, képesség és engedély hiányában csak úgy elkezdjen valaki egy szakmát gyakorolni. Képzeljék csak el, mi történne, ha mondjuk jómagam a szomszédommal együtt nyitnánk egy klinikát és elkezdenénk vakbélműtéteket végezni! Mert hogy az nem is olyan bonyolult dolog, állítólag a kórház kapusa is meg tudja csinálni!

A másik, az előzőnél is nagyobb probléma ott van, hogy egy képzetlen, teljesen törvénytelenül működő zugügyvéd oly mértékben hazavághatja „ügyfele” törvényes dolgait, hogy utána 10 rendes ügyvéd sem tudja helyrehozni! Az még hagyján, hogy egy ilyen hazavágás után, mondjuk odalesz a zugügyvédet választó ügyfél családi hagyatéka, de volt már arra is példa, hogy az atyafi 6 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, minek utána rossz lóra, bocsánat, zugügyvédre tett ill. tőle kért tanácsot.

A törvénytelenül ügyvédkedők között vannak magányos farkasok, de létezik csoportosan űzött változata is ennek a csalásnak. A leghírhedtebb, az önmagukat Román Alkotmányos Kamarának (román nevén Baroul Constituţional Român) titulált csoportosulás tagjai évekig tevékenykedtek büntetlenül, az egész országra kiterjedő hálózatot létrehozva. Döbbenetes az a hanyag elegancia, amellyel a román hatóságok évekig kezelték ill. pontosabban nem kezelték ezt a problémát. Konkrétan 10 év kellett ahhoz, hogy ennek a szervezetnek a vezetőjét jogerősen elítéljék az ügyvédi szakma törvénytelen gyakorlásáért!

Megnyugodni azért nem lehet, mert a csalók fantáziája, kreativitása és vakmerősége nem ismer határt. Újabb fantomszervezetek jelentek/jelennek meg, amelyek próbálják a bajba jutott embereket behálózni, hülyíteni. Komolynak, hivatalosnak, európainak tűnő elnevezések alatt létrehoznak káeftéket vagy egyesületeket, melyek égisze alatt halásszák áldozataikat. Emberi jogok felügyelői, forgalmi balesetek áldozatainak jogi védelmét ellátó „európai biztosok”, a nép szolgálatában álló „szakemberek” és még lehetne sorolni az elnevezéseket, megnevezéseket, cikornyás mondatokat, melyek mögé bújva tevékenykednek a csalók. A becsapott ember persze nem mindig veszi észre a csalást; mert azt mondják neki, amit hallani akar, mert egy jó párszor már csalódott a rendszerben, mert igazából soha senki nem világosította fel. 

Nos, pont ezért született meg ez a bejegyzés, hogy figyelemfelkeltés, felvilágosítás, ébresztő legyen mindenki számára. Kedves Olvasó, legközelebb, ha felhívják telefonon, ne dőljön be a hangzatos elnevezéseknek, a kecsegtető „nem kerül semmibe” jellegű ajánlatoknak. Inkább tegyen úgy, mint én: ha fáj a fogam, elmegyek fogorvoshoz, ha elromlott az autóm, felkeresek egy autószerelőt, ha új szekrényre van szükségem, hívok egy asztalost. Ha pedig bajom van a törvénnyel, fogadok magamnak egy ügyvédet.

Bürokrácia

Mindenki utálja a bürokráciát, talán még maguk a bürokraták is, kivéve, hogy ők meg vannak győződve arról, nélkülük leállna a rendszer és beállna a káosz. Nálunk minden elképzelhető vagy elképzelhetetlen dologra van egy sóhivatal, kell egy engedély, jóváhagyás, beleegyezés, igazolás, bélyeg, véleményezés, illeték, hitelesítés, igazolvány. Papírhegyek bármerre nézünk. Lassan nem tudjuk eldönteni, hogy a papír volt-e előbb vagy a bürokrata. 

Az emberek mifelénk lényegesen több időt vesztegetnek el értékes életükből hivatalokban való sorbaállásra, mint egy civilizált(abb) országban. A vállalkozók több időt pazarolnak el bürokratikus ügyintézésekre, mint amennyi időt a vállalkozásuk irányítására fordítanak. Az agyonszabályozás ellenére (vagy pont amiatt), semmi nem működik zökkenőmentesen, és érdekes, hogy mindenhol van egy kiskapu, ahogy szokták mondani „van az a pénz, amelyért cserébe gyorsabban és hatékonyabban mennek a dolgok”.

Félreértés ne essék, ez a bejegyzés nem a hivatalnokokról, hanem a bürokratákról szól. Azokról, akik az ügyeket lélektelenül, az előírásokhoz mereven ragaszkodva, szőrszálha-sogató módon intézik, miközben nem létező hatalmukat gyakorolják az ügyintéző emberek felett. Ők egyébként ugyanúgy áldozatai a rendszernek, mint minden más állampolgár. A bürokrata is álmokat dédelget, és kínozza önmagát a változás reményével. A remény persze magára hagyja a papírhegyekkel megrakott íróasztal mögött. Aztán előbb-utóbb érkezik egy ügyfél..

A gyakorlatban nem ritka az olyan eset, amikor az ügyintézés egy groteszk, bizarr, teljesen értelmetlen és nagyon bosszantó valamivé degradálódik (ekkor szokott jönni az anyázás). Ilyen eset például az, amikor hazánkfia, minek utána egy távoli, afrikai országban házasságot kötött, hazajött és kérelmezte házassága romániai bejegyzését (nem másért, csak a törvény kötelezi erre). A román hatóság nem fogadta el az afrikai házasságlevelet és a házasságkötést nem jegyezte be, mert hogyasszongyahogy a széljegyzetet („apostilă”), amely a házasságlevél felülhite-lesítését szolgálja, nem jó helyre tette a mi bürokratánk afrikai kollégája. A romániai bürokrácia részéről gyorsan érkezett egy mentőötlet: gond egy szál se, vissza kell menni Burkina Faso-ba és kérni egy másik házasságlevelet! Több tízezer kilométernyi utazás, egyébként teljesen fölöslegesen, mert másik házasságlevelet nem fog adni az afrikai bürokrata, no ezek már nem a hivatalnok szociális gondjai!

Vagy például az atyafi esete, aki piacon vásárolt autóját szerette volna saját nevére íratni, de csak a kívánsággal maradt, mert az előző tulajdonos adó- és illetéktartozásai miatt a kompetens hatóság kompetens bürokratája nem adta ki az átíráshoz szükséges adóigazolást. Az atyafi bonyolult kérdésére, hogy a semmin kívül, neki mi köze van mások adótartozásaihoz, egy jótékony vállrándítás volt a válasz. Kettő hónap múlva a rendőr megbüntette az atyafit. Az indok: eltelt 30 nap az autó megvásárlásától számítva, és az még nincs átíratva a vásárló nevére!

Aztán ott van egy másik, súlyosabb helyzet: bürokratikus akadályok miatt, több millió eurót érő orvosi felszerelések punnyadnak felhasználatlanul. (ide kattintva részleteket olvashat).

Lehetne vég nélkül sorolni a furábbnál furább példákat, biztosan akad olyan eset is bőven, amelyet a kedves Olvasó élt át (vagy túl). Egy apróságban egyetérthetünk, mi nem fogjuk megszüntetni a bürokráciát. Egyet viszont tehetünk: legközelebb, mikor bemegyünk egy hivatalba ügyet intézni, juttassuk eszébe a velünk szemben ülő bürokratává átalakult hivatalnoknak a 1999/188-as törvény 3. paragrafusának előírásait. Ez tartalmazza a közhivatal gyakorlásának alapelveit (és implicite a közhivatalnok kötelezettségeit), melyek között megtaláljuk az állampolgárokra való odafigyelést is (a törvény betűje szerint „orientare către cetăţean”). Az én olvasatomban ez azt jelenti, az állampolgárnak joga van ahhoz, hogy odafigyeléssel, szakmai hatékonysággal, törvényes tárgyilagossággal oldják meg az ügyét. És ezt minden adófizető (persze a kellő tisztelettel a hivatal és a hivatalnok felé) kérheti is. 

Van két jópofa videó (ide kattintva megtekinthető az egyik, ide kattintva pedig a másik), ezekkel szoktam lenyugodni, mikor nagy ritkán egy bürokrata kihoz a sodromból. Diazepam vagy Rudotel helyett tudom ajánlani mindenkinek.