Idiokrácia – második rész

Egyik kedves Olvasóm a minap megállított és megjegyezte, szerinte hasznosabb lenne, ha a bonyolult, nehezen érthető jogi bla-bla helyett, közérdekű témákról írnék blogbejegyzéseket. Kérdésemre, hogy mégis miféle közérdekű témákra gondolt, a válasz egy Szerénke nevű nőszemély bizonyos - kétségtelenül bájos - idomaira fókuszálódott.

A mai téma nem Szerénke bizonyos – kétségtelenül bájos - idomairól fog szólni! Úgy döntöttem, mégis inkább folytatom azt a sorozatot, amely a romániai törvényalkotás időnként hajmeresztő mivoltát kívánja bemutatni. Aki nem olvasta a sorozat előző részét, ide kattintva megteheti.

A mai részből kiderül, mennyire fontosak az emberek a rendszernek. 

Létezik egy nemzetközi egyezményekben is elfogadott, alapvető emberi jog, a jogorvoslathoz való jog [az Európai Emberjogi Egyezmény 6. paragrafusa: „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja”]. Leegyszerűsítve, ez tulajdonképpen nem más, mint a furkósbot segítségével történő vitarendezés civilizált alternatívája.

Szóval, kérem szépen, a jó hír az, hogy mindenki perelhet, akinek jogi problémája akad. A rossz hír viszont az, hogy állambácsi ezért pénzt kér. A per elindításához szükségszerűen befizetendő pénzösszeg hivatalos megnevezése bélyegilleték (azon tűnődöm, vajon azért nevezik illetéknek, mert ez a pénz megilleti az államot?!). A bírósági bélyegilletéket nem kell összetéveszteni a per során esetlegesen felmerülő egyéb költséggel (szakértői díjak, fordítói tiszteletdíj, fénymásolási költségek és a többi).

A legelső probléma az, miért nem ingyenes az igazságszolgáltatás? Például pont úgy, mint más európai országban (Spanyolországban és Franciaországban teljesen ingyenes, Svédországban félig ingyen van). A „mi miért is nem perelhetünk ingyen?” kérdésre maga a törvényhozó adja meg a választ, a 2013-ban kiadott 80-as sürgősségi kormányrendelet bevezetőjében: „egyfelől az állami költségvetésnek másfelől a jogi szolgáltatást igénybe vevő állampolgárnak az igazságszolgáltatás költségeihez történő hozzájárulása egyensúlyban kell legyenek”. Lefordítom: egy szegény ország még szegényebb polgárainak is cipelni kell, a többi közteher mellett, a bírósági intézmények működéséhez szükséges kiadások terhét.

Mese nincs, fizetünk!

Itt jön a második probléma: ha már fizetni kell, miért nehezítik meg a bélyegilleték befizetését?! Az elmúlt években számtalanszor módosították a bírósági bélyegilletékről szóló jogszabályokat, az egyik nap még a takarék pénztárnál (közismertebb nevén CEC), a másik nap már az önkormányzatok pénztáránál (közismertebb nevükön a tanács kasszája) kellett fizetni.  A legújabb rendelkezések szerint mindenki a lakhelye szerinti önkormányzat pénztáránál kell befizesse peres ügye indításához szükséges illetéket. Ha valaki mondjuk Szovátán lakik, Nagyváradra szól a hivatalos lakcíme, Székelyudvarhelyen fogad magának ügyvédet, hogy elindítson Bukarestben egy peres ügyet, nos annak lesz mit ingázni.

Más európai országban a kötelező bélyegilletéket annál a bíróságnál kell fizetni, ahol az ügyet tárgyalják, persze azok más európai országok. Bármennyire is hihetetlen, vannak bíróságok Romániában, amelyek székből elutasítják a pert, ha a bélyegilletéket nem a megfelelő városban fizette be az ügyfél! 

Döbbenetes ez a cinizmus: a pereskedés pénzbe kerül (esetenként sok pénzbe), az ügyfél valahogy előteremti a szükséges összeget, befizeti, elveszik tőle a pénzt még akkor is, ha nem oda szól a lakhelye, ahol épp fizet, a bíróság elveszi tőle a befizetésről szóló nyugtát aztán elutasítja a kérést, merthogy nincs bélyegilleték fizetve és még a befizetett pénzt sem kapja vissza!

Azt megértettük, hogy Romániában nem szolgáltatnak ingyen igazságot. De ha már pénzünkért sem kereshetjük az igazunkat, akkor mi marad? Talán a furkósbot?

folytatása következik