Euro-illúziós fesztivál

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált egy olyan versenyző nyerte (a neve nem fontos), aki más, mint a többi. Nem csak a többi versenyzőtől különbözik, hanem úgy általában. Helyesbítek: a Rise Like a Phoenix című dal lett a győztes. Mert hogy ez egy dalfesztivál, benne van a nevében (angolul: Eurovision Song Contest, franciául: Concours Eurovision de la Chanson). A fesztiválra minden részt vevő ország benevez egy zeneszámot, amelyet élő adásban előadnak, majd szavaznak, hogy megtalálják a verseny legnépszerűbb dalát. 

Nos, megtalálták a legnépszerűbb dalt, és mégis mindenki a versenyzőről beszél. Vannak, akik sárba döngölik („Nagy pimaszság és átverés Európa királynőjévé emelni egy szakállas ribancot.”) és vannak, akik egekig magasztalják („Hatalmas művész […]. Egyéniség, egy ikon és intelligens ember!”).

Nem tisztem minősíteni sem a nyertes dalt (ezt már megtette a zsűri és a nagyérdemű) sem a produkciót (nem értek a zenéhez), és nem szeretnék benevezni a „ki tud szaftosabb, agyamentebb, sikamlósabb poént kitalálni” című versenyre sem. Néhány gondolatot szeretnék megosztani az Olvasóval a másságról, az elfogadásról, az emberi jogokról.

Európa történelme során volt idő, amikor kizárólag a fehér keresztény férfi jelentette az etalont társadalmilag és jogilag egyaránt. És ahogy Európa terjeszkedett és fedezte fel a világ többi részét, úgy terjesztette a „normális” homo sapiens képét az újonnan felfedezett világrészeken. Pedig a Föld nevű bolygó akkor is tele volt nagyon más emberekkel. Valószínű, hogy az akkori „normálisak” nem ismerték a népességgenetika egyik (úgynevezett Fisher-féle) alaptörvényét, mely szerint egy faj vagy fajta életképessége biológiai változatosságával arányos. A mássággal szembeni intolerancia elment egész addig, hogy tűzzel-vassal irtottak mindenkit, aki nem volt „normális”, ezért várható volt, hogy a „mások” előbb utóbb megunják ezt és szót, jogokat kérnek. Az elmúlt másfél évszázadban az emberi jogok bajnokai rengeteget tettek azért, hogy a társadalom megértse, minden embernek egyformán joga van az élethez, a szabadsághoz, az esélyegyenlőséghez, a tisztességesen megfizetett munkához. Kik is voltak azok a „mások”, akik jogaiért harcoltak? Rabszolgák, más színűek, más vallásúak, nők. 

Európa ma már elfogadja a másságot, Európa toleráns lett. És ez jó. Az már egyáltalán nem jó, hogy Európa átesett a ló másik oldalára. Ma sokkal fontosabb az lmbt közösség tagjait megvédeni, mint szót emelni a több millió éhező emberért. Szexuális kisebbségek jogairól hoznak és tartatnak be törvényeket, közben a nemzeti kisebbségekről egész egyszerűen nem vesznek tudomást!

A dalfesztivál körüli méretes hiszti miatt van bennem kétkedés: itt valami nagyon nem kóser. Egyfelől, ma már nincs olyan eszement, természetellenes másság, amelyet Európa ne zabálna, ne ünnepelne, és ne kiáltana ki azonnal követendő példának, másfelől temérdek felbőszült ember van ugyanabban az Európában aki simán felkoncolná legújabb „királynőjét” és száműzné a Pegazus galaxisba mindazokat, akik rá szavaztak. 

Szóval kilengett az inga rendesen, megy a fesztivál és tombolnak a végletek, pedig nem kellene. Túl van lihegve a dolog, de nagyon. Megkérdőjelezhetetlen tény az, hogy minden embernek egyformán joga van az élethez! Ugyanúgy igaz az is, hogy ha valaki menetrend szerint képembe vágja a jogait, miközben én azokat soha nem kérdőjelezem meg, akkor előbb-utóbb megmutatom neki a bicskámat.

Ami pedig a követendő példákat, etalonokat és ikonokat illeti, az igazi emberjogi bajnokok soha sem építettek káromkodásból katedrálist! Tudják, kikre gondolok: Mahátma Gandhi, Ang Szan Szú Csí, Nelson Mandela, César Chávez. A másság és tolerancia igazi bajnokát pedig úgy hívják: Andrea Bocelli.

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő húsz évig küzdött azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon. Soha nem adta fel, emelt fővel csinálta végig a megalázó eljárásokat, csak azért, hogy gyógyíthasson!! És közben a nők jogainak elszánt szószólója lett. Minden egyetemet végzett magyar nő ma neki köszönheti a diplomáját.

Mi az idén sem nyertük meg az Eurovíziós Dalfesztivált. De nekünk van Hugonnai Vilmánk.