Marosi György

Marosi György
A blogger

2014. február 2., vasárnap

Vörös kód!



Az utóbbi időben ezektől a szavaktól hangos a média, és a különböző színű riogatásokat apokaliptikusnak szánt képsorokkal spékelik. Nem kell aggódjon a kedves Olvasó, nem álltam be a vészmadár meteorológusok sorába és jelen bejegyzés nem az időjárásról szól. Két hóvihar között megérkezett és tegnap, február 1-én hatályba lépett a vadonatúj Büntetőtörvénykönyv (Btk) és a szintén új Büntetőeljárási Törvénykönyv (Betk). A bűnüldözés egyszeregyének számító jogszabályok nem érkeztek meglepetésszerűen, hisz 2009 óta „érleli” őket a törvényhozó. Habár közel öt éve várjuk, hogy lépjenek érvénybe, a társadalom még sincs kellőképpen felkészülve, felkészítve az új törvények befogadására és máris sok az elhangzott kritika az Államelnöki Hivatal, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), az emberjogi szervezetek stb. részéről.

Miben is újak ezek a törvények és mennyiben különböznek a régiektől? Az ország demokratikus berendezkedése, a társadalomban bekövetkezett változások, az Európai Uniós csatlakozás mind szükségessé tették egy korszerű törvény bevezetését. Tulajdonképpen a Btk. bevezetése része az igazságügyi reformnak, mely évek óta zajlik mifelénk: új Polgári Törvénykönyv, új Polgári Eljárásjog Törvénykönyve, új Csődtörvény (mondjuk átmenetileg becsődölt, de az egy másik történet) stb.

Első sorban azt emelném ki az elemzett törvényekből, hogy jelentősen enyhítik a különböző bűncselekmények büntetési tételeit. Egy konkrét példát hadd említsek meg, a csalás bűncselekményének a büntetési tétele a régi Btk szerint 6 hónaptól 12 évig terjedt, az új szerint a csaló 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. A büntetési tétel csökkentésének van még más következménye is (pl. rövidebb a tett elévülésének periódusa).

Egy másik említésre méltó különbség a konkrét bűncselekmények háza táján lelhető fel: vannak újak, amelyek a régiben nem voltak, illetve vannak régiek, amelyek már nem léteznek az újban. Az új bűncselekmények tárházát „gazdagítják” többek között a következők: biztosítási csalás (1-5 év), közbeszerzési csalás (1-5 év) zaklatás (3-6 hónap). „Szegényebbek” vagyunk néhány bűncselekménnyel, ilyen például a prostitúció, az új Btk. ugyanis már nem bünteti a legősibb szakmák egyikét.

Szép számmal vannak újítások a büntetőeljárás területén is. Azt, hogy a szereplőknek vagy bizonyos jogi intézménynek más nevet adtak nem nevezném fontos újításnak, azt már viszont igen, hogy törvénybe iktatták a vádalkut. Olyan bűncselekmények esetében, amikor a büntetési tétel nem haladja meg a 7 évet, a vádlott egyezséget köthet az ügyésszel, amelynek keretén belül elismeri a vádakat illetve a tett jogi besorolását, és elfogadja az ügyész által javasolt büntetést, annak mértékét illetve végrehajtási módját. A vádalkut jóvá kell hagyja az illető ügyész felettese és minden esetben a bíróságé az utolsó szó, aki ítéletben kell döntsön a vádalku sorsáról (elfogadhatja, elutasíthatja vagy hiánypótlásra visszaküldi az ügyésznek).

A technikai újítások címszó alatt említésre méltó intézkedések még akadnak bőven: házi őrizet (mint megszorító intézkedés), figyelmeztetés (mint büntetés), ítélet végrehajtásának elhalasztása, az ún. „büntető-napok” bevezetése és még lehetne sorolni. Ezek részletes leírása és elmagyarázása külön-külön is megér egy blog-bejegyzést.

Milyen következményei lesznek/lehetnek a közeljövőben az új Btk. bevezetésének? A bejegyzés elején említettem, hogy a társadalom még sincs kellőképpen felkészülve, felkészítve az új törvények befogadására; nem volt kellőképpen mediatizálva, és, hihetetlennek hangzik, de még a hatóságokat is meglepetésszerűen érte az új jövevény (a rendőrség pl még nem kapta meg a nyomtatványokat, amelyekre a vallomásokat kellene rögzítsék). Az átmeneti időszak, az átállás az új törvényre mindenképp döcögős lesz. Egy azonnali hatás már érződik: sok elítélt fogalmazott meg szabadlábra helyezési kérést a kedvezőbb büntetőtörvényre hivatkozva, sőt, néhányat már szabadlábra is helyeztek.

Szóval van bőven amin rágódni (főleg a gyakorló jogászoknak), de a kockázatok és mellékhatások elkerülése végett ne kérdezzen meg senkit, egyszerűen csak kerülje a büntetőtörvénnyel a konfliktust. Sokkal egészségesebb!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése