Dávid és Góliát

Nem fogják elhinni, egy harmadéves joghallgató szó szerint leiskolázta Kolozsvár városának önkormányzatát. 

Szőcs Izabelláról van szó – érdemes ezt a nevet megjegyezni, fogunk még hallani róla. Az ő elképzelése, ötlete nyomán az idén július 11.-én a Kolozs megyei Törvényszék alapfokon arra kötelezte a kincses város helyi tanácsát és polgármesterét, hogy kétnyelvű, magyar és román helységnév táblákat helyezzenek el a város bejárataihoz. 

Az ítélet kihírdetése után a kolozsvári honatyák csak pislogni tudtak, mint pocok a lisztben. Aztán, mikor magukhoz tértek, bőszen utalgattak a román közigazgatási törvény betűjére, mely kizárólag csak abban az esetben kötelezi a helyi önkormányzatokat többnyelvű táblák felállítására, ha a településen élő kisebbség számaránya meghaladja a 20%-ot.

A kezdeményezés értelmi szerzője egy Hollandiában bejegyzett alapítvány - European Committee Human Right Hungarians Central Europe - mely azt tűzte ki céljául, hogy érvényt szerezzen a belföldi és nemzetközi jogszabályokban szavatolt kisebbségi jogoknak Erdélyben és más anyaországtól elszakított országrészeken, ahol magyarok élnek.

Az alapítvány - amelyet a törvényszéki tárgyaláson Izabella édesapja, Szőcs Sándor ügyvéd képviselt - figyelemre méltó érveléssel győzte meg az ítéletet hozó, egyébként román nemzetiségű, törvénybírót. Elsősorban azzal, hogy a közigazgatási törvény kötelezi a többnyelvű helységnévtáblákat abban az esetben, ha a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot, de nem tiltja abban az esetben, ha ez az arány kevesebb, mint 20%! Merthogy amit a törvény nem tilt, azt megengedi. Továbbá hivatkoztak azokra a nemzetközi egyezményekre, amelyeket Románia ratifikált és amelyek elsőbbséget élveznek a hazai törvényekkel szemben (pl. a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló strasbourgi keretegyezmény)

Az említett nemzetközi jogszabályok szerint, ha egy kisebbségben élő közösség jelentős számban él a településen, őshonos, kulturális nyomai jól láthatóak, és igényli a nyelve használatát, akkor az önkormányzatnak kötelessége ezt figyelembe venni.

Az mindenképp példa értékű, ahogy a fent említett lelkes csapat  közösségünk jogaiért küzd (több mint 30 ehhez hasonló keresetet nyújtottak be különböző bíróságokhoz, Bánffyhunyad önkormányzatát például arra szeretnék rávenni, hogy a város hivatalos honlapját fordítsák le magyar nyelvre). Viszont elgondolkodtam egy dolgon: mi, a „még 20% fölöttiek”, akik Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában vagy Baróton élünk, vajon kihasználjuk-e a törvény adta lehetőségeket? Vajon magyarul fordulunk-e különböző hivatalokhoz sérelmeink orvoslásáért esedezve? Mert ha kényelemből, megfelelési kényszerből, félelemből vagy még több megfelelési kényszerből legyintve azt mondjuk, hogy „á, jól van az a fránya kérés románul is”, akkor talán megérdemeljük, hogy a Góliátok győzzenek.

A döntést - melynek teljes tartalma ide kattintva olvasható - alaposan, minden részletre kiterjedően megindokolták, így reális esély van arra, hogy egy esetleges fellebbezési tárgyaláson is megállja a helyét.

Kitartást kívánunk az ügy folytatásához, amíg várjuk a további fejleményeket, addig hadd idézzük János bácsi megjegyzését: „Hát kedveseim, ez a fiatal lány három hónap alatt elérte azt, ami legitim érdek-képviselőinknek 25 éve nem sikerül!”