A családon belüli erőszak,
bár nem beszélünk róla, létezik. Statisztikai adatok elemzése fölösleges,
hisz az esetek számottevő hányada soha nem derül ki, a bezárt ajtók mögött zajlik
le és ott is marad, talán örökre. Történik ez olyan körülmények között, hogy van
nekünk vadonatúj büntetőtörvénykönyvünk, meg büntető perrendtartási
törvénykönyvünk és számos más, erőszakos bűncselekményeket büntető
jogszabályunk.
Kifejezetten családon belül
elkövetett erőszakos esetek büntetésére létezik egy külön jogszabály, a
2003/217-es törvény
Ezen törvény szerint
„családon belüli erőszaknak minősül az önvédelmi vagy védelmi cselekedetek
kivételével minden olyan, egy családtag által, ugyanazon család egy másik tagja
ellen elkövetett szándékos cselekedet vagy mulasztás, mely tettlegességben vagy
verbálisan nyilvánul meg és amely kárt ill. fizikai, pszichikai, szexuális,
érzelmi vagy lelki fájdalmat okoz vagy okozhat, beleértve ezen cselekedetek
elkövetésével való fenyegetést is, a kényszerítés vagy az önkényes
szabadságvesztés.” Függetlenül a fent említett törvénytől, a családtagok ellen
elkövetett különböző bűncselekmények büntetési tételei és egyéb büntetőjogi
vonatkozások szempontjából a büntetőtörvénykönyv előírásai alkalmazandóak. A
2003/217-es törvény a családon belüli erőszak 7 fajtáját különbözteti meg: verbális
erőszak, érzelmi erőszak, testi
erőszak, szexuális erőszak,
gazdasági elnyomás, társadalmi elnyomás és spirituális
erőszak.
Mit tehet az erőszak
áldozata? Mivel bűncselekményekről beszélünk, a családon belüli erőszak
áldozatai, más bűncselekmények áldozataihoz hasonlóan feljelentést tehetnek a
rendőrségen, vagy a 112-es segélyhívó szám igénybe vételével. Ezen kívül
kérhetnek az illetékes bíróságtól távoltartási végzést, az agresszor ideiglenes
kilakoltatását, kapcsolattartási tiltást. A válást is megemlíthetjük, mint a
családi erőszak elleni jogi lépést; az erőszak természetesen felhozható, mint
válóok. Sok esetben azzal (is) érvel az erőszak áldozata, hogy a
gyerekek érdekében nem válik el az erőszakos házastársától, mert egyébként már
rég megtette volna ezt a lépést. Nos ezzel az érvvel az a gond, hogy a családon
belüli brutalitás nagyon komoly akadálya a gyerek egészséges fejlődésének. Sőt, aki ilyen családban nő fel, abból könnyen
lehet agresszív, családját bántó felnőtt! „A gyermekeknek nem mindig sikerül végighallgatni az idősebbeket, de
utánozni mindig nagyon jól tudják őket.”
A sok bába közt elvész a
gyermek – szokták mondani. Negotia pluribus commissa segnius expediuntur. (Ha
többre bízzuk a feladatokat, lassabban lesznek megoldva). A jogszabályok
számának növekedése nem jelent feltétlenül megnövekedett hatékonyságot, hiába
van ez a terület „agyonszabályozva” attól még nem csökken a családon belüli
erőszak. Első olvasatra úgy tűnik, hogy a fent elemzett törvény előírásai megfelelő
jogi védelmet nyújtanak a családon belüli erőszak áldozatainak. Pedig nem így
van. Ha alaposabban megvizsgáljuk, rájövünk arra, hogy, hellyel-közzel,
kirakattörvényről beszélünk. Sajnos. Ezek a fehér papírlapokra vetett betűk
ugyanis nem képesek elrettenteni azokat, akik újból és újból tönkreteszik
családtagjaik jelenét és jövőjét. Nem, mert a bántalmazások nagy része soha nem
derül ki. Rengeteg áldozat éli le úgy az életét, hogy fájdalmát soha, senkivel
nem osztja meg; félelemből, szégyenből, tanácstalanságból.
A félelmen vagy más visszatartó
tényezőkön kívül ott van az ún. bizonyítási teher. Az elméleti szabályozástól a
bizonyított esetekig hosszú és göröngyös út vezet és sok áldozat, aki legyőzve
félelmét feljelenti az agresszort, menet közben torpan meg, miután rájön arra,
hogy az esetet nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani. A bizonyítási eljárás
kétféle akadályba ütközhet; az egyik – nevezhetjük objektív akadálynak – az
olyan eset, amikor nem létezik semmilyen fajta bizonyíték: a támadó nem hagyott
áldozatán orvosilag igazolható nyomot, nincs egyetlen szem- vagy fültanú és a
támadót nem furdalja annyira a lelkiismerete, hogy önként adja fel magát, vagy
esetleg töredelmesen bevallja tetteit. A másik – nevezzük szubjektív akadálynak
– az olyan eset, amikor megszólal a társadalmi közöny. Habár van szemtanú, de
nem vállalja a tanúskodást, „én a más dolgába nem szólok bele” jeligére.
Túl
azon, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma, illetve azon, hogy törvényes
kötelezettség tanúvallomást tenni, a közömbös ember pont némaságával „szól”
bele az illető család életébe. Arról nem is beszélve, hogy akár belőle is lehet
áldozat..