Zum Wohl!

Javában zajlik a foci világbajnokság a szurkolók, fogadóirodák és sörgyárak nagy örömére. A sörről jut eszembe, kávéházi szegleteken még mindig elhangzik: „sörrel nem koccintunk!” aztán rögtön utána a válasz „dehogyisnem, hisz eltelt már 150 év!” Akkor most hogy is állunk ezzel a dologgal?

A legendát mindenki ismeri, magyar ember nem koccint sörrel, így tiltakozva az 1849-es aradi kivégzések ellen, ami után az osztrákok ily módon ünnepeltek, illetve így emlékezve a megtorlás áldozataira. 

Történészek szerint a legenda létezésére nincs írásos bizonyíték, nem lelhető fel semmilyen korabeli vagy későbbi dokumentumban. Hermann Róbert történész elképzelhetőnek tartja, hogy a borkereskedők találták ki, hogy hazafias színben tüntessék fel a bor fogyasztását, szemben a sör fogyasztásával.

Mivel nem áll rendelkezésünkre semmilyen írás, amelyből megtudhatnánk, pontosan hogyan hangzott a sörrel kapcsolatos fogadalom, hány évre tervezték a koccintási tilalmat, azt javaslom, utazzunk vissza az időben és bújjunk az 1849 őszén élő magyar ember bőrébe és próbáljunk az ő fejével gondolkodni.

A forradalmat leverték, elkezdődtek a megtorlások, bár az emberek a szabadságharcot jogos küzdelemnek tartották és 1849 őszén amnesztiára számítottak. Október 6.-án kivégezték a forradalom 13 tábornokát, ugyanezen a napon agyonlőtték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is, majd október 25-én Kazinczy Lajost (akit a 14. aradi vértanúként emlegetnek) végezték ki. Tárgyalások, kivégzések, bebörtönzések, vagyonelkobzások országszerte. 

A szabadságharc leverése után a császári elnyomás az ellenállás minden szervezett formáját lehetetlenné tette. Megkezdődött a passzív ellenállás, a Ferenc Józsefet és uralkodását kritizáló hangok a magánszférába szorultak vissza. Csak a magyaros viselet, a titokban kiragasztott szórólapok és egy-két halkan eldúdolt hazafias rigmus maradtak meg és éltették az elnyomottakban a reményt.

A jogos fájdalomból fakadt dac középpontjába került a sör is. Ismerve a mélymagyar csökönyösséget elképzelhetetlen az, hogy egy ilyen légkörben, ilyen hangulatban magyar ember azt a fogadalmat tette volna: „mától kezdve 150 évig nem koccintunk sörrel!” Az már sokkal valószínűbb, hogy nemzedékről nemzedékre tovább adták a történetet, elmesélték apák a fiaiknak azt, hogyan harcoltak Bem oldalán, aztán megemelték poharaikat anélkül, hogy koccintottak volna, majd halkan annyit mondtak: „A vértanúkra”. A történetek elhalványultak, a mesék elfelejtődtek de megmaradt ez az aprócska gesztus. Emlékeztetőnek. Örökre.

Mindenki belátása szerint cselekszik, vannak olyanok, akik tovább éltetik a hagyományt, elmesélik gyerekeiknek, unokáiknak, kik voltak az aradi 13-ak és olyanok is akadnak, akik fölöslegesnek tartják a történelem tanítását. Aki emlékezni akar a vértanúkra, az megteszi vagy úgy, hogy nem koccint sörrel, vagy másképp. Túl nagy feneket nem kell keríteni ennek a dolognak, mert végtére is.. a sör nem ital!