Bűn és bűnhődés

Mindenki tudja, mi fán terem az atyai pofon, főleg azok, akik kaptak belőle. Volt idő, amikor senki nem kérdőjelezte meg a kellő időben kiosztott nyakleves hasznát, mert hogyasszongyahogy „ha idejében megkaptad volna az atyai pofont, ma nem tartanál itt”.

A világ megváltozott; ma már komoly büntetés vár arra a tanárra, amelyik a testi fenyítés bármely formáját használja fegyelmezés céljából. Sőt, gyerekét pofonokkal nevelő szülő is számíthat arra, hogy felelnie kell a törvény előtt.

Annyira azért mégsem változott meg a világ, egyrészt azért, mert csattannak még pofonok rendesen, másrészt azért, mert a jó és a rossz, a törvényes és törvénytelen fogalma létezik, és ezen fogalmak közti különbséget a társadalom különféle büntetésekkel írja körül.

A 2014 február elsején hatályba lépett Büntetőtörvénykönyv (Btk) újításai között szerepel olyan eset, mikor az elkövetett bűncselekmény (például lopás) áldozata megállíthatja a bűncselekmény elkövetője ellen elkezdett eljárást, ha panaszát visszavonja. Szó szerint a meglopott féltől függ, hogy a tolvajt „megkötik” vagy sem.

Amikor legelőször olvastam ezt a rendelkezést, örültem neki sőt, kifejezetten hasznosnak tartottam. A régi, hatályon kívül helyezett Btk előírásai szerint, ha valakire rábizonyították, hogy lopott, akkor elítélték, függetlenül attól, hogy visszaadta vagy sem azt, amit ellopott, fizetett-e busás kártérítést a sértettnek (ilyen eset nem sok volt), vagy netalán kibékült vele. A gyakorlat azt mutatta, hogy kevés esetben került elő a lopott holmi; legtöbbször azért, mert a tolvaj rég túladott rajta és mivel tudta, hogy így is, úgy is elítélik, tojt a kártérítésre meg a sértett félre. 

Nos, nekem pont ezért tetszett első olvasatra az újítás: lényegesen nagyobb esély van arra, hogy a lopott cucc vagy annak ellenértéke előkerüljön, a fülön csípett tolvaj kap még egy esélyt (most ne vitassuk, hogy mennyire érdemli meg), a bíróságokat nem terhelik temérdek tyúktolvaj perrel, a börtönöket pedig nem zsúfolják tele (az adófizetők zsebére) több és még több elítélttel. Egyszóval: mindenki nyer, ez az ideális win-win situation.

Aztán jött az élet, a nagy betűs, és jelezte, túl hamar örültem. Nem fogják elhinni, mi történt: a tolvajok (bocsánat: éjszakai műszakban dolgozó, térítésmentes eltulajdonítással foglalkozó szakreferensek), elkezdték olvasni az új Btk-t. Nem csak, hogy elolvasták, azonnal meg is értették az óriási lehetőséget, amelyet az új törvény biztosított számukra. A logikájuk egyszerű: elkövetik a lopást, oszt - ha esetleg lebuknak - semmi gond, visszaadják a holmit, a sértett simán megnyugszik és visszavonja a panaszt. A többi meg jön magától. 

Február elseje óta a lopás vádjával bíróság elé küldött vádlottak valósággal terrorizálják áldozataikat. „A sértett félnek kötelessége visszavonni a feljelentést!!!” „mit képzel magáról, hogy engem börtönbe juttat”, „ez egyáltalán nem keresztényi magatartás” és a többi és a többi. Képzeljék csak el, éjnek idején betörnek a lakásukba, kirámolják, elvisznek ezt-azt, majd miután előkerül a tettes és mindaz, amit elvitt, jön a terror. Rendőrségi kihallgatás, ügyészségi kihallgatás majd bírósági tárgyalás és végig ott a tettes: „tessék kérem szépen visszavonni a panaszt, de most azonnal!” Olyan esetről is tudok, mikor a tettes és családja [!!!], szó szerint hetekig zaklatta az áldozatot és családját, hogy vonják vissza a feljelentést. Sőt, még a fenyegetéstől sem riadtak vissza!! 

Ma már nem örülök annyira az új Btk-nak.

Dosztojevszkij regényében azt boncolgatta, van-e jogunk mások élete és sorsa felett dönteni; a Btk fent elemzett újítása nyomán én azt boncolgatnám, helyes-e, hogy a társadalom lényegesen jobban bánik a bűnözőkkel, mint ők az áldozataikkal tették, helyes-e az a következtetés, amelyet egy kriminálpszichológiai tanulmányban olvastam, mely szerint bűncselekmények esetében sokszor maga az áldozat is felelős azért, ami vele történt.

És vajon helyes-e az, hogy a modern társadalom száműzte az atyai pofont a sufniba?