Bankrabok rázzák láncaikat

Felix qui nihil debet - boldog, ki senkinek sem tartozik - (egy másik fordítás szerint „elég gazdag, ki senkinek nem adós”), hirdeti a Senecának tulajdonított mondás. Kétezer évvel Seneca után még mindig időszerűnek tűnik a mondás, főleg egy olyan társadalomban, ahol a banki hitelt úgy veszik fel az emberek, mint a kabátot (persze aztán már nem tudják olyan könnyen levetni). És ha már az ókori rómaiaknál tartunk, hadd említsek még egy kifejezést: juris vinculum avagy jogi kötelezettség. Definíció szerint a kötelezettség olyan pénzbeli tartozás vagy egyéb, kötelezően teljesítendő feladat, amelyre valakit jogszabály vagy szerződés kötelez; ez így volt a római jogban és így van ma is. A latin kifejezésben a vinculum szónak más jelentése is van (kötelék, béklyó, bilincs) és nem véletlenül, hisz a római jog szerint az adós a hitelező rabszolgájává válhatott, ha adósságát nem tudta törleszteni.

Ma már nincs adósok börtöne és láncra sem vernek senkit pusztán csak azért, mert tartozik. Ez jó hír a ma eladósodott emberének, de valamiért úgy érzem, kevesen vannak olyanok a bankok „béklyói” alatt roskadozók között, akik hú de nagyon tudnának örülni ennek a hírnek. Van azonban egy másik, új és izgalmas hír, amelyik felkeltheti a deviza hiteleket törlesztő Olvasó érdeklődését.

2014 április 30.-án döntött a Európai Unió luxembourgi székhelyű Bírósága a Kásler contra OTP ügyben (ügycsomó szám C-26/13). Mivel a döntés kötelező érvényű az uniós tagállamok bíróságai számára és a devizaalapú hitelszerződések körüli vitákat hivatott tisztázni, nézzük meg egy kicsit közelebbről az ügy hátterét és azt is, hogy milyen formában érinti a romániai „bankrabszolgákat”.

Kásler Árpád és Káslerné Rábai Hajnalka magyar állampolgárok devizaalapú jelzálogkölcsön szerződést kötöttek egy magyar bankkal. A kölcsönadó bank a hitel 14.400.000 forintnyi összegét 94.240,84 svájci frankban rögzítette. A Kásler házaspár a magyar bíróságok előtt megtámadta a hitel szerződés azon feltételét, amely feljogosítja a bankot arra, hogy az esedékes törlesztőrészleteket a kifizetés napján érvényes eladási árfolyam alapján számítsa ki. Arra hivatkoztak, hogy e feltétel tisztességtelen jellegű, mivel különböző árfolyamokat használ a hitel folyósításakor illetve annak törlesztésekor. Miután alapfokon és első fellebbezésben a házaspár megnyerte a pert, az ügy a magyarországi legfelsőbb bíróság elé került, amelyik felfüggesztette a tárgyalást és jogi véleményezést kért az Európai Unió Bíróságától. 

Az Európai Bíróság egyik fő feladata az unió jogrendszerének értelmezése és egységes alkalmazásának betartatása. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy habár a luxembourgi bíróság döntései kötelező érvényűek, ez az intézmény soha nem a tagország bírósága előtt zajló konkrét ügyet oldja meg és soha nem dönt egyik vagy másik fél javára, hanem irányelveket fogalmaz meg, útmutatást nyújt a tagország bíróságának az épp terítéken levő uniós törvény helyes alkalmazásával kapcsolatosan. A Kásler ügyben a szolgáltatók és fogyasztóik között létrejött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek uniós jog szerinti elbírálása volt az egyik (szerintem leglényegesebb) kérdés, amelyre az európai bíróságnak válaszolnia kellett (a "terítéken levő" uniós jogszabály ebben az esetben a Európai Tanács 93/13-as fogyasztóvédelemre vonatkozó Ajánlása). 

Nos a válaszokból az derül ki, hogy a tagország bírósága tisztességtelennek, abuzívnak, önkényesnek minősítheti és következésképpen érvénytelenítheti azt a kölcsönszerződéses záradékot, amely szerint egy valutában (svájci frank, amerikai dollár, euró stb.) felvett kölcsönt nem a szerződés megkötése napján érvényes árfolyamon, hanem a visszafizetés napján érvényes árfolyamon kell törleszteni. Az április 30.-ai döntés kitért még arra is, hogy a tagországi bíróságoknak jogukban áll az önkényesnek minősített záradékot egy másik záradékkal helyettesíteni annak érdekében, hogy a szerződés továbbra is érvényben maradjon. 

Hazai vizekre evezve, máris nagy port kavart a kérdéses döntés, nem véletlenül, hisz nálunk is sokan vannak a Kásler házaspárhoz hasonló helyzetben. Paradox módon, a luxembourgi döntéssel kapcsolatos vélemények megoszlanak, holott az európai bíróságnak pont az lenne a szerepe, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba! Akadnak olyanok, akik szerint április 30.-án nem feltétlenül a fogyasztók javára döntöttek és ennek a döntésnek semmilyen érdemi hatása nem lesz a romániai hitelszerződésekre, mások ellenben valóságos forradalmi döntésről beszélnek. 

Jogász szemüvegen keresztül vizsgálódva és figyelembe véve a Kásler ügyben hozott luxembourgi döntés részletes indoklását is, a dolgok a következőképp néznek ki: bárki, akinek devizaalapú hitele van, kérheti a bíróságot, hogy érvénytelenítse a hitelszerződés önkényesnek vélt záradékait. A „bevizsgáltatás” vonatkozhat a hitel költsége címén fizetett különböző díjakra, árfolyamkülönbségekre vagy bármilyen olyan záradékra, amelyről a fogyasztó azt feltételezi, hogy tisztességtelen. A romániai joggyakorlatban vannak már olyan ítéletek, amelyek a fogyasztók javára hoztak kedvező megoldást és kötelezték a bankokat a törvénytelenül elvett összegek visszafizetésére, sőt olyan perek is elkezdődtek, amelyek nem kisebb célt tűztek ki, mint az árfolyam „befagyasztását”. Ezen utóbbi ügyek felperesei azt kérik a bíróságoktól, hogy kötelezze a bankot az eredeti, a hitelszerződés megkötési dátumán érvényes valutaárfolyamon számolni a hitel törlesztőrészleteit. 

Minden egyes esetben a bíróságnak kell dönteni arról, hogy a megvizsgált szerződéses záradék tisztességtelen avagy sem. Nos a devizahitelek esetében nem csak az amúgy szubjektív fogyasztók beszélnek törvénytelenségről, hanem a közgazdász szakemberek is. A témával kapcsolatosan érdemes végignézni Dr. Hossó Andrea nemzetközi közgazdász interjúját. Ebben a rövid és közérthető (itt megtekinthető) interjúban rengeteg információt oszt meg velünk a szakember, amelyek segíthetnek jobban megérteni azt a sokakat érintő jelenséget, amelyet ő "nemzeti kataklizmának" nevez.

Miközben ezt a bejegyzést írtam, nem csak egy új szót (bankrab), hanem egy, az ókori Rómában élő és a mai modern eladósodott emberek közötti figyelemreméltó párhuzamot is felfedeztem. Akkor is és most is komoly gondban voltak azok, kik nem tudták adósságaikat időben törleszteni. Van egy icipici különbség: az ókorban rabszolgává avanzsált adósát annak hitelezője teljes ellátásban részesítette, szállást és ételt adott neki...