Schrödinger macskája

A kvantummechanikában szuperpozíciónak nevezik, amikor egy elemi részecske ún. kevert állapotban van, azaz bizonyos tulajdonságait nem tudjuk egyértelműen. A román politikában nevezhetjük szuperimmunitásnak, amikor egy honatya gyanúba kevert állapotban van, de az ellene elindítandó bűnügyi nyomozáshoz nem járulnak hozzá társai, így aztán soha nem tudhatjuk meg egyértelműen, hogy elkövette vagy sem a bűncselekményt, amelynek elkövetésével gyanúsítják.

2015. február 12-én a román törvényhozás felsőháza erősen hasonlított Erwin Schrödinger Nobel-díjas fizikus kísérleti dobozához, Varujan Vosganian liberális szenátor pedig maga sem tudta, hogy élő vagy halott „macskája” ennek a doboznak. Történt ugyanis hogy a DIICOT másodszor rugaszkodott neki, hogy megszerezze a Szenátus jóváhagyását a liberális honatya elleni bűnügyi nyomozás elindításához, a „Romgaz-Interagro” néven ismert ügyben, amelyben hatalommal való visszaéléssel, sikkasztással és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják. A szenátorok, miután 2013 októberében elutasították az első kérést, most februárban másodszor is fityiszt mutattak az ügyészeknek, bár a mostani helyzet nehezebbnek ígérkezett a liberális szenátor számára. 

A macska él, az immunitás megmaradt, Vosganian ellen bűnügyi nyomozás nincs (egyelőre), az élet pedig megy tovább. Mi feltesszük a jogász szemüveget és azon keresztül nézelődünk egy keveset. Van bőven látni és néznivaló: túlértékelt mentelmi jog, miniszteri felelősség, elsikkasztott dollármilliók. A román alkotmány 72. paragrafusa szabályozza a parlamenti immunitást. Eszerint a képviselő és szenátor nem vonható jogi felelősségre leadott szavazata, továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt tény vagy vélemény miatt. A mentelmi jogot az az igény alakította ki, hogy védelmet nyújtson a megalapozatlan hatósági üldözésekkel, zaklatásokkal szemben, amely a képviselőt törvényhozói funkciója, képviselői tevékenysége miatt érheti, és így e védelem biztosítja a képviselői munka zavartalanságát. A parlamenti képviselő zavartalan munkavégzése és a teljes büntetőjogi immunitás között jó nagy távolság van, de nem akkora, hogy a törvényhozó testületben zavartalanul tevékenykedő választottjaink ne tudják legyűrni.

A zűrzavart az is növeli, hogy a jelenleg szenátor Vosganian ellen olyan bűncselekmények gyanúja miatt szeretne nyomozni az ügyészség, amelyeket miniszterként követett el. És meg is érkeztünk az 1999-es évi 115. számú, a miniszteri felelősségről szóló törvényhez, mely bár nem terjeszti ki a mentelmi jogot a miniszterekre, de parlamenti jóváhagyás feltételéhez köti a bűnügyi nyomozás elindítását. A parlament nem járult hozzá a nyomozáshoz, pedig kőkemény, a nemzetgazdaságot is rengető problémáról volt/van szó.

A kvantummechanikai párhuzamon túl valami még szeget ütött a jogász fejembe az ügy kapcsán. Varujan Vosganian a szenátusi meghallgatáson ártatlannak vallotta magát és váltig bizonygatta, hogy politikai leszámolás áldozata, az ügyészség pedig arra készül, hogy előzetes letartóztatásba helyezze és bíróság elé küldje anélkül, hogy bármiféle terhelő bizonyíték lenne ellene. Ez vagy igaz, vagy nem (újabb Schrödinger-dilemma), de egyik variáció sem túl biztató és egy demokratikusan megválasztott szenátor szájából nem azt az üzenetet közvetíti, hogy „hú, de mekkora jogállamban élünk”. Mert ha tényleg bíróság elé tudnak állítani és súlyos börtönévekre ítélni teljesen ártatlan embereket, mindenféle bizonyíték nélkül (természetesen olyanokat, akiket nem véd a DNA-álló, DIICOT-álló parlamenti mundér), akkor nesze neked demokrácia, meg emberi jogok, meg civilizált Európa! Ha pedig a kollégáitól épp mentőmellényt kapott szenátorunk nyakig sáros és zsákszámra hordta el a közpénzt, akkor meg nesze neked hülye nép!

Azt nem tudom, hogy a súlyos bűncselekmények gyanújába keveredett politikusaink szándékosan hoznak-e létre az ártatlanságukkal/bűnösségükkel kapcsolatos paradoxonokat; én csak azt tudom, mit mondott Einstein a kvantummechanikáról: ”Isten nem kockázik.”

Colojvar

Megint temetjük az erdélyi magyarságot. A legfrissebb össznépi gyász oka egy bírósági ítélet, amelyet 2015 február 5-én mondott ki a kincses város Ítélőtáblája. A perről és az alapfokon hozott ítéletről részletesen beszámoltam egy tavalyi bejegyzésemben (ide kattintva olvasható), amelyet akkor azzal zártam, hogy várjuk a fellebbezés eredményét; és az „eredmény” megérkezett.

Röviden arról van szó, hogy egy lelkes csapat bírósági úton próbál érvényt szerezni a romániai magyarság belföldi és nemzetközi jogszabályokban szavatolt jogainak. Ennek a pernek tárgya az volt, hogy kötelezzék Kolozsvár önkormányzatát kétnyelvű, magyar-román helységnévtáblák felállítására. Miután alapfokon a Kolozs megyei Törvényszék helyt adott a kérésnek, az Ítélőtábla elfogadta az önkormányzat fellebbezését és megváltoztatva az alapfokú ítéletet, elutasította a kérést. Nem lesz magyar nyelvű helységnévtábla Kolozsvár bejáratainál. Egyelőre.

A bíróságok internetes portálján olvasható információ szerint az Ítélőtábla formai okokra hivatkozva változtatta meg az első, számunkra kedvező döntést mondván, a felperesnek (European Committee Human Right Hungarians Central Europe, egy Hollandiában bejegyzett alapítvány) nincs perbeli felperesi minősége. Lefordítom: egy hollandiai székhelyű alapítvány nem képviselheti ebben a perben a kolozsvári magyarságot.

A döntés jogerős, de tekintettel arra, hogy formai ok volt a perdöntő, egyrészt nem beszélhetünk negatív precedensről (az Ítélőtábla nem azt mondta, hogy a kolozsvári magyaroknak nem dukál a magyar felirat), másrészt továbbra is nyitott a kérdés (egy új per keretén belül vita tárgyává lehet és szerintem kell is tenni az ügyet). És hogyha nem lesz elegendő a 3000 aláírás, amelyet Szőcs Izabelláék összegyűjtöttek, akkor össze kell gyűjteni 10.000 vagy akár 50.000 aláírást.

Bosszantó a bíróság döntése (még ha formai is), annak sem lehet tapsolni, hogy a kolozsvári önkormányzat évek óta csökönyösen megkérdőjelezi a magyarság nyelvhasználati jogát. Az a legdühítőbb, hogy küzdenünk kell Isten adta jogainkért, de ha már két elvesztett háború jutalmaként hozzánk csatoltak egy másik országot, nincs más választásunk. 

Bosszankodás ide vagy oda, szerintem a temetést el kell halasztani. Helyette gondolkozzunk el azon, milyen üzenete van az Ítélőtábla határozatának. A magam részéről a következőket olvasom a sorok közt:

1. ti, kolozsvári (vásárhelyi, erdélyi) magyarok, döntsétek el, mit akartok; 

2. döntsétek el, hogy valóban akarjátok-e; 

3. mutassatok fel közösségi akaratot és 

4. keressétek meg azokat, akik titeket legitim módon érdek-képviselnek és kérdezzétek meg tőlük, miért egy hollandiai alapítvány kellett bírósághoz forduljon ezzel a kéréssel!

Je suis dühös, de nagyon!

Dühös vagyok. Voltaire, Rousseau és Montesquieu hazájában 2015 január 7.-én két fegyveres ember lelőtt 12 másikat. A nyugati társadalom felhorkant, felháborodott, tüntetéseket szervezett, félteni kezdte (többek között) a szólás szabadságát. Ami engem illet, én nem a párizsi szólás szabadságát féltem és jelenleg nem  Charlie miatt vagyok dühös.

Egy nappal a párizsi események után, Székelyudvarhelyen tízegynéhány békés ember gyertyát gyújtott az Emlékezés Parkjában, Wass Albert születésének 107. évfordulója alkalmából. Ezután a román bűnüldöző szervek nyomozást indítottak a gyertyát gyújtó békés emberek ellen, „csak vizsgálódunk” jeligére! Tekintettel arra, hogy bármely bűnügyi nyomozás elindításához szükség van bűncselekményre is, gyorsan találtak egyet. Szerintük ha nem is az összes, de legalább egy résztvevő, aki szólt a többinek, gyanúsítható a 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet 5. paragrafusának első bekezdésében szabályozott bűncselekmény elkövetésével. A kihallgatáson elmagyarázták: az említett jogszabály tiltja a háborús bűnösök kultuszának terjesztését és köztudott, hogy nevezett Wass Ferenc(!!) rehabilitálási kérését elutasította a kompetens bíróság, szóval tessék kérem megérteni, hogy Romániában nem szabad Wass Ferencet emlegetni. Na ezért vagyok dühös. 

A tények makacs dolgok, vegyük hát őket szép sorjában. Először is, ha már üldözünk,  tanuljuk meg az üldözöttek nevét; tisztelt hatóság, az Önök által első számú mumusnak tartott személy pontos és teljes neve gróf szentegyedi és cegei Wass Albert. A Wass család eredete Árpád-korig nyúlik vissza, ez jóval több, mint amit egyesek elmondhatnak magukról. Továbbra is a tényeknél maradva, hadd mondjuk el azt is, hogy a rendőri zaklatás törvényességi álcájaként használt jogszabály nem a háborús bűnösökről beszél. A 2002-es évi 31. sürgősségi kormányrendelet a béke és az emberiség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának propagandaszerű terjesztését tiltja. 

Wass Albertet soha nem ítélték el béke- és emberiségellenes bűnökért (sőt, igazából háborús bűnökért sem ítélték el, de abba most ne menjünk bele). Ezen kívül, a propaganda szó jelentése nézetek elterjesztése, a befogadók véleményének befolyásolása, meggyőzése. Tényleg, miről is próbálták az Emlékezés Parkjában egymást, bárkit meggyőzni a gyertyát gyújtó békés emberek?

Szóval dühös vagyok az igazságtalanság, a véget nem érő rendőri zaklatások, hatósági túlkapások, jogaink lábbal tiprása miatt: székely zászló ügy, nemzeti imánk éneklése, huszár ágyú, Mikó per és most a gyertyagyújtás.

Amúgy tudják, hogy kit ítéltek el emberiség ellenes bűnökért? Azt a ceauşescu-t, aki 1979-ben Wass Albertet Románia első számú közellenségének kiáltotta ki. Persze a Kárpátok néhai géniusza sírjánál időnként gyertyát gyújtó holdkórosokat senki sem bűnüldözi!

Idiokrácia 3. rész

Idén is folytatódik a román törvénykezésben fellelhető fonákságokat, elképesztő logikátlanságokat, értelmetlenségeket bemutató sorozat. A sorozat előző részei ide és ide kattintva olvashatóak. Ebben a részben választ kapunk arra a kérdésre, miért nem fogják (egyelőre) levenni Európa szerte az áruházakban a „Vă rog, nu furaţi!” feliratú táblákat. 

Plágiumnak nevezik, ha valaki az eredeti szerző munkáját saját publikált munkájában a hivatkozás, forrás megjelölése és az eredeti szerző engedélye nélkül felhasználja, és sajátjaként tünteti fel.

A kifejezés a latin plagiare szóból ered, ami azt jelenti, "gyermeket vagy rabszolgát rabolni"; a plagiarius jelentése emberrabló, lélekkufár. Ne szépítsük, lopásról van szó, az elkövetőt pedig tolvajnak hívják. Valahogy úgy, ahogy Vörösmarty A plagiarius című versében megírta:

Bors, hogy munkáját jól adta ki, szerte dicsekszik.

Szemtelen! aki lopott, rejteni szokta javát.

Aki lop, annak lesz: Bors azt hiszi, s űzi vitézűl,

Munkát lop, s címűl írja elejbe nevét,

Ami csak annyit tesz, magyaros tisztára kimondva:

"Én vagyok a tolvaj, jöszte nyakamra, kötél."

Habár a szellemi munka eltulajdonítása az 1996/8-as törvény értelmében bűncselekménynek minősül, mifelénk elég lassan őröl az igazságszolgáltatás kereke ahhoz, hogy a plagizáló nyugodtan és hosszú ideig ékeskedjen más tollával. S akkor mi van? Lerágott csont, unalmas lemez, különben sem kell néhány oldal lemásolásából ekkora nagy dolgot csinálni – mondhatják (és mondják is) egyesek. 

Az igaz, hogy az utóbbi időben rengeteget hallottunk a miniszterelnöki plágiumról, a plágium ódiumát viszont már kevesek és keveset boncolgatják. Mert biza itt nem pusztán néhány elfelejtett idézőjelről van szó. Arról van szó, hogy egy ország miniszterelnöke nem futkorászhat a lopott holmival, mintha mi sem történt volna. Tisztségéből adódóan, minden amit tesz vagy nem tesz, kihatással van az egész országra és az ország népére. Másol, lebukik, nem ismeri be vétkét, nem kér elnézést és nem mond le tisztségéről (mint ahogy Schmitt Pál és Karl-Theodor zu Guttenberg tették). De ugyanakkor: nem fosztják meg a doktori címtől, nem ítélik el plágium bűntette miatt és még csak nem is mondatják le. Ezek után mekkora értéke lesz egy romániai egyetemen szerzett doktori címnek? És vajon ezek után mennyivel nőtt az esélye annak, hogy ne tolvaj románozzanak le minket külföldön? Kiderül..

A hab a plágium-tortán a doktori címek visszavonásáról szóló jogszabályok és azok alkalmazásának össze-vissza kuszasága. Egyrészt nem egy, hanem rögtön három bizottság vizsgálta/vizsgálhatta a témát: az Egyetemi Címek, Oklevelek és Bizonyítványok Nemzeti Hitelesítő Tanácsa, az Országos Etikai Tanács és a Bukaresti Egyetem Etikai Bizottsága. Másrészt a doktori cím visszavonása Tanügyminiszteri rendelettel történik, a miniszternek viszont esze ágában sem volt semmiféle visszavonó rendeletet kiadni! Ja, PONT A főnöke ellen tette volna!? A rendelet kiadása helyett teljes frontos letámadást indítottak a bizottságok és azok tagjai ellen. Az egyiket feloszlatták, a másik teljes tagságát lecserélték, a harmadikat pedig egész egyszerűen figyelmen kívül hagyták.

A cseresznye a habos tortára tavaly év végén került, amikor a kormány sürgősségi rendelettel módosította a tanügyi törvényt. A módosítás több pontot tartalmaz, minket most csak egy érdekel közülük. Éspedig az, amelyik lehetővé teszi doktori cím birtokosa számára azt, hogy lemondjon címéről! A frissen beiktatott tanügyminiszter magyarázkodása szerint erre azért volt szükség, mert eddig nem létezett olyan rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy bárki lemondjon doktori címéről. Lefordítom: Romániában most már van olyan törvény, amely engedélyezi a tolvajoknak, hogy a lopott holmit visszavigyék.

A kétes körülmények között megszerzett doktorátus felvet egy másik kérdést is: értsük úgy, hogy lopni tanítja a népet? A  doktorátus szó ugyanis a latin docere-ből ered, aminek jelentése tanítani. Az a fránya latin!!