Idiokrácia 3. rész

Idén is folytatódik a román törvénykezésben fellelhető fonákságokat, elképesztő logikátlanságokat, értelmetlenségeket bemutató sorozat. A sorozat előző részei ide és ide kattintva olvashatóak. Ebben a részben választ kapunk arra a kérdésre, miért nem fogják (egyelőre) levenni Európa szerte az áruházakban a „Vă rog, nu furaţi!” feliratú táblákat. 

Plágiumnak nevezik, ha valaki az eredeti szerző munkáját saját publikált munkájában a hivatkozás, forrás megjelölése és az eredeti szerző engedélye nélkül felhasználja, és sajátjaként tünteti fel.

A kifejezés a latin plagiare szóból ered, ami azt jelenti, "gyermeket vagy rabszolgát rabolni"; a plagiarius jelentése emberrabló, lélekkufár. Ne szépítsük, lopásról van szó, az elkövetőt pedig tolvajnak hívják. Valahogy úgy, ahogy Vörösmarty A plagiarius című versében megírta:

Bors, hogy munkáját jól adta ki, szerte dicsekszik.

Szemtelen! aki lopott, rejteni szokta javát.

Aki lop, annak lesz: Bors azt hiszi, s űzi vitézűl,

Munkát lop, s címűl írja elejbe nevét,

Ami csak annyit tesz, magyaros tisztára kimondva:

"Én vagyok a tolvaj, jöszte nyakamra, kötél."

Habár a szellemi munka eltulajdonítása az 1996/8-as törvény értelmében bűncselekménynek minősül, mifelénk elég lassan őröl az igazságszolgáltatás kereke ahhoz, hogy a plagizáló nyugodtan és hosszú ideig ékeskedjen más tollával. S akkor mi van? Lerágott csont, unalmas lemez, különben sem kell néhány oldal lemásolásából ekkora nagy dolgot csinálni – mondhatják (és mondják is) egyesek. 

Az igaz, hogy az utóbbi időben rengeteget hallottunk a miniszterelnöki plágiumról, a plágium ódiumát viszont már kevesek és keveset boncolgatják. Mert biza itt nem pusztán néhány elfelejtett idézőjelről van szó. Arról van szó, hogy egy ország miniszterelnöke nem futkorászhat a lopott holmival, mintha mi sem történt volna. Tisztségéből adódóan, minden amit tesz vagy nem tesz, kihatással van az egész országra és az ország népére. Másol, lebukik, nem ismeri be vétkét, nem kér elnézést és nem mond le tisztségéről (mint ahogy Schmitt Pál és Karl-Theodor zu Guttenberg tették). De ugyanakkor: nem fosztják meg a doktori címtől, nem ítélik el plágium bűntette miatt és még csak nem is mondatják le. Ezek után mekkora értéke lesz egy romániai egyetemen szerzett doktori címnek? És vajon ezek után mennyivel nőtt az esélye annak, hogy ne tolvaj románozzanak le minket külföldön? Kiderül..

A hab a plágium-tortán a doktori címek visszavonásáról szóló jogszabályok és azok alkalmazásának össze-vissza kuszasága. Egyrészt nem egy, hanem rögtön három bizottság vizsgálta/vizsgálhatta a témát: az Egyetemi Címek, Oklevelek és Bizonyítványok Nemzeti Hitelesítő Tanácsa, az Országos Etikai Tanács és a Bukaresti Egyetem Etikai Bizottsága. Másrészt a doktori cím visszavonása Tanügyminiszteri rendelettel történik, a miniszternek viszont esze ágában sem volt semmiféle visszavonó rendeletet kiadni! Ja, PONT A főnöke ellen tette volna!? A rendelet kiadása helyett teljes frontos letámadást indítottak a bizottságok és azok tagjai ellen. Az egyiket feloszlatták, a másik teljes tagságát lecserélték, a harmadikat pedig egész egyszerűen figyelmen kívül hagyták.

A cseresznye a habos tortára tavaly év végén került, amikor a kormány sürgősségi rendelettel módosította a tanügyi törvényt. A módosítás több pontot tartalmaz, minket most csak egy érdekel közülük. Éspedig az, amelyik lehetővé teszi doktori cím birtokosa számára azt, hogy lemondjon címéről! A frissen beiktatott tanügyminiszter magyarázkodása szerint erre azért volt szükség, mert eddig nem létezett olyan rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy bárki lemondjon doktori címéről. Lefordítom: Romániában most már van olyan törvény, amely engedélyezi a tolvajoknak, hogy a lopott holmit visszavigyék.

A kétes körülmények között megszerzett doktorátus felvet egy másik kérdést is: értsük úgy, hogy lopni tanítja a népet? A  doktorátus szó ugyanis a latin docere-ből ered, aminek jelentése tanítani. Az a fránya latin!!