Nem
fogják elhinni, egy harmadéves joghallgató szó szerint leiskolázta Kolozsvár
városának önkormányzatát.
Szőcs Izabelláról van szó – érdemes ezt a nevet
megjegyezni, fogunk még hallani róla. Az ő elképzelése, ötlete nyomán az idén
július 11.-én a Kolozs megyei Törvényszék alapfokon arra kötelezte a kincses
város helyi tanácsát és polgármesterét, hogy kétnyelvű, magyar és román
helységnév táblákat helyezzenek el a város bejárataihoz.
Az ítélet kihírdetése
után a kolozsvári honatyák csak pislogni tudtak, mint pocok a lisztben. Aztán,
mikor magukhoz tértek, bőszen utalgattak a román közigazgatási törvény betűjére,
mely kizárólag csak abban az esetben kötelezi a helyi önkormányzatokat többnyelvű
táblák felállítására, ha a településen élő kisebbség számaránya meghaladja a
20%-ot.
A
kezdeményezés értelmi szerzője egy Hollandiában bejegyzett alapítvány - European Committee Human
Right Hungarians Central Europe - mely azt tűzte ki céljául, hogy érvényt
szerezzen a belföldi és nemzetközi jogszabályokban szavatolt kisebbségi jogoknak
Erdélyben és más anyaországtól elszakított országrészeken, ahol magyarok élnek.
Az alapítvány - amelyet a törvényszéki tárgyaláson
Izabella édesapja, Szőcs Sándor ügyvéd képviselt - figyelemre méltó érveléssel
győzte meg az ítéletet hozó, egyébként román nemzetiségű, törvénybírót.
Elsősorban azzal, hogy a közigazgatási törvény kötelezi a többnyelvű
helységnévtáblákat abban az esetben, ha a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot,
de nem tiltja abban az esetben, ha ez az arány kevesebb, mint 20%! Merthogy
amit a törvény nem tilt, azt megengedi. Továbbá hivatkoztak azokra a nemzetközi
egyezményekre, amelyeket Románia ratifikált és amelyek elsőbbséget élveznek a
hazai törvényekkel szemben (pl. a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai
kartája, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló strasbourgi keretegyezmény)
Az említett nemzetközi jogszabályok szerint, ha egy
kisebbségben élő közösség jelentős számban él a településen, őshonos,
kulturális nyomai jól láthatóak, és igényli a nyelve használatát, akkor az
önkormányzatnak kötelessége ezt figyelembe venni.
Az mindenképp példa értékű,
ahogy a fent említett lelkes csapat közösségünk jogaiért küzd (több mint 30
ehhez hasonló keresetet nyújtottak be különböző bíróságokhoz, Bánffyhunyad
önkormányzatát például arra szeretnék rávenni, hogy a város hivatalos honlapját
fordítsák le magyar nyelvre). Viszont elgondolkodtam egy dolgon: mi, a „még 20%
fölöttiek”, akik Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában vagy Baróton élünk, vajon
kihasználjuk-e a törvény adta lehetőségeket? Vajon magyarul fordulunk-e különböző
hivatalokhoz sérelmeink orvoslásáért esedezve? Mert ha kényelemből, megfelelési
kényszerből, félelemből vagy még több megfelelési kényszerből legyintve azt
mondjuk, hogy „á, jól van az a fránya kérés románul is”, akkor talán
megérdemeljük, hogy a Góliátok győzzenek.
A döntést - melynek teljes tartalma ide kattintva
olvasható - alaposan, minden részletre kiterjedően megindokolták, így reális
esély van arra, hogy egy esetleges fellebbezési tárgyaláson is megállja a
helyét.
Kitartást kívánunk az ügy folytatásához, amíg várjuk a további fejleményeket, addig
hadd idézzük János bácsi megjegyzését: „Hát kedveseim, ez a fiatal lány három
hónap alatt elérte azt, ami legitim érdek-képviselőinknek 25 éve nem sikerül!”
