Tényleg nem vagyunk egyformák

Egy régebbi írásban (ide kattintva olvasható) párhuzamot vontam szép hazánk és egy európai ország jogalkalmazási szokása között. Az említett írásból annak idején kiderült, lényeges különbség fedezhető fel ezen a téren. Ezek a különbségek ma is léteznek; jelen bejegyzésben szeretnék bemutatni egy másikat ezek közül.

Ügyfelem szemtanúja volt egy Ausztriában bekövetkezett síbalesetnek. A történet után két hónappal kapott egy vaskos paksamétát, benne rengeteg fehér papirossal. Becsapta a paksamétát a hóna alá és megkeresett, hogyasszongyahogy fordítsam le neki azt a temérdek, német nyelven íródott hivatalos szöveget, mert ő nem tud németül. Megvizsgáltam a dokumentumokat (volt vagy 10 oldal) és szóltam az ügyfelemnek, hogy én ide nem igazán kellek, ugyanis csupán az iratcsomó fele készült német nyelven, a másik fele le van fordítva.. magyar nyelvre! Kiderült, hogy egy idézésről van szó, ügyfelemet tanúként idézte be az illetékes osztrák bíróság.

Az osztrák idéző első oldalán olvasható volt minden hasznos információ: mely intézmény hívatja az atyafit, milyen jellegű ügyben, milyen minőségben, kik a résztevők, melyik hónap hányadikán, hány óra, hány perckor kezdődik a tárgyalás, sőt, hány óra, hány percet fog tartani! A bíróság címe mellett még a GPS koordinátát is megadták. Mindez az információ úgy volt elhelyezve a papírlapon, hogy első olvasatra a szem könnyedén eligazodott rajta.

Az idéző további 4 oldalán szerepeltek a válaszok azokra a lehetséges kérdésekre, amelyeket a megidézett személy feltehetett az idézéssel és az egész eljárással kapcsolatosan: „Mi van, ha nem megyek el a tárgyalásra?”, „Lehet-e olyat, hogy írásba adom a vallomásomat és elküldöm postán?”, „Valaki a költségeimet meg fogja-e téríteni?”, „Mi van, ha a főnököm nem enged el?” és így tovább négy sűrűn gépelt oldalon keresztül. A végén már azon szórakoztunk ügyfelemmel, hogy vajon hagytak-e megválaszolatlan kérdést. Nem hagytak.

No és akkor nézzük meg, hogy ezzel szemben mifelénk hogyan szólítja meg a tisztelt bíróság a jogorvoslás szereplőit. Az az igazság, nem nagyon van mit nézelődni, ugyanis a romániai bíróságok által kibocsátott idéző mindössze egy oldalas, a rajta szereplő, egyébként hiányos információk random szét vannak szórva és biztosíthatom a kedves Olvasót, hogy több kérdést vet fel, mint amennyire válaszol. Példának okáért, ha valakinek hoz a postás egy idézőt, kérem, ne keresse rajta azt, hogy hány órakor kezdődik a tárgyalás, azt pedig végképp ne, hogy mennyi időt fog tartani! A gyakori kérdések és válaszok valószínűleg helyszűke miatt hiányoznak.

A valódi különbség a két eljárás között nem a papír mennyiségében rejlik. Egy osztrák idéző a közölt információ mennyiségével, minőségével, a részletekre való odafigyeléssel, azzal a ténnyel, hogy a megidézett személyt annak anyanyelvén is megszólítja, megtiszteli és emberszámba veszi az állampolgárt. És ez a tisztelet nem csak az idéző papírján van jelen, hanem a tárgyalóteremben is: a tárgyalás pontosan akkor kezdődik, és annyi ideig tart, ahogyan az idézésen szerepel! Sajnos ki kell mondani, nálunk ez a tisztelet hiányzik. Mindenkit odahívnak reggel fél kilencre, aztán várd ki a sorodat komám! Előfordult, hogy egy tanú öt alkalommal ment el a bíróságra, mind az ötször elnapolták a tárgyalást, a hatodik alkalommal nem tudott elmenni (épp az apját temette), aztán kapott egy rendes fejmosást meg egy pénzbírságot, sőt, a bíró felszólította, hogy többé ne rabolja a bíróság idejét!

Ki vagy rúgva!

A munkaszerződés felbontása a legsúlyosabb fegyelmi büntetés, amelyet egy munkaadó kiszabhat. Ellentétben a korábban érvényben lévő szabályozással, a munkatörvénykönyv jelenleg hatályos rendelkezései szigorúbb feltételekhez kötik egy munkaszerződés fegyelmi okokból történő felbontását. Amennyiben a munkáltató fegyelmi okok miatt szándékszik megválni alkalmazottjától, kénytelen érdemi és formai előírások egész sorát betartani. Egy munkavállalót akkor lehet elbocsátani fegyelmi okból, ha 1. sorozatosan megszegte az egyéni munkaszerződést, a munkafegyelemre vonatkozó szabályokat, a kollektív munkaszerződés vagy a belső rendszabályzat előírásait illetve 2. ha elkövetett egy nagyon súlyos fegyelmi szabályszegést.

A munkakódex nem tér ki konkrétan arra, mi minősül nagyon súlyos szabálysértésnek, ezt a munkaadó kell mérlegelje, figyelembe véve a szabálysértés elkövetésének körülményeit, a vétkes alkalmazott hozzáállását, a korábban elkövetett szabálysértéseket, a szabálysértés következményeit.

Fegyelmi szabálysértés elkövetése esetén a munkaadónak kötelessége fegyelmi kivizsgálást kezdeményezni. Kivizsgálás nélkül nem lehet felbontani a rendbontó munkatárs munkaszerződését, ráadásul jól meghatározott ügymenetet is be kell tartani. Ellenkező esetben megtörténhet (számos példa volt már rá), hogy az alkalmazott bírósághoz fordul és megsemmisítteti a munkaszerződés fegyelmi felbontásáról szóló határozatot.

A fegyelmi kivizsgálás egy értesítéssel, megkereséssel, feljelentéssel kezdődik, amelyben a munkaadó tudomására hozzák a fegyelmi kihágás elkövetését. Az feljelentő lehet a vétkes közvetlen főnöke vagy bármely munkatársa, akinek tudomása van a szabálysértésről. Ezt követően kinevezik a fegyelmi vizsgálóbizottságot. Nagyobb cégek, vállalatok, intézmények esetén állandó fegyelmi bizottság működik. A fegyelmi bizottság írásban értesíti a kivizsgálás alá vont alkalmazottat a kivizsgálás tényéről, a felhozott vádakról, a kivizsgálás időpontjáról.

A kivizsgálás során fényt kell deríteni a szabálysértés tényére, elkövetésének körülményeire, minden olyan adatra, amely alapján megállapítást nyerhet a vétkes bűnössége vagy akár ártatlansága. A kivizsgálás alá vont alkalmazott védekezését (ha van ilyen), minden esetben kötelező figyelembe venni. Amennyiben a bizonyítékokból minden kétséget kizárólag kiderül a kivizsgált alkalmazott vétkessége, a bizottság javasolja a fegyelmi büntetés kiszabását.

A munkaszerződés fegyelmi felbontási határozatot írásban kell rögzíteni és kiküldeni az érintett alkalmazottnak. A határozatnak kötelezően tartalmaznia kell a fegyelmi szabálysértés leírását, a megszegett rendelkezések megjelölését, az indokokat, amiért az alkalmazott esetleges védekezését a bizottság elutasította, a kiszabott fegyelmi büntetés jogi besorolását, a fellebbezési határidőt.

A válóperek vesztesei

Egy korábbi bejegyzésben a válásról írtam; ebben a részben a gyerekekről lesz szó. Ők azok, akik a legjobban szenvednek szüleik válópere miatt, ők a válás legnagyobb vesztesei.

Abban az esetben, ha egy kapcsolatból/házasságból gyermek született, a kapcsolat, vagy a házasság megszakadását követően döntés kell szülessen - korábbi elnevezés szerint a gyermek elhelyezéséről - új terminológiával a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról és a gyermek lakhelyéről. Fontos: a gyerekek jogairól szóló jogszabályok egyaránt vonatkoznak házasságból és élettársi viszonyból született gyermekekre.

A gyermek sorsáról elsősorban a szülők döntenek, és egyezségüket az illetékes bíróság hagyja jóvá. A szülőknek a gyermek felett gyakorolt szülői felügyeleti jog és a gyermek további nevelésének kérdését úgy kell rendezniük, hogy az a gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődését a lehető legjobban biztosítsa. Az egyezségnek tartalmaznia kell a szülői jog gyakorlására, a gyermek lakhelyére, a tartásdíjra, a láthatási programra vonatkozó részleteket. Viszont hiába van egyetértés ezen kérdésekben a szülők között, ha a gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozó egyezség egyértelműen ellentétes a gyermek érdekével, a bíróság azt nem hagyhatja jóvá.

Sajnos gyakori az olyan eset, amikor a válófélben levő szülők képtelenek a gyermek jövőjét békés egyetértésben rendezni, ilyenkor a bíróságra hárul ez a cseppet sem hálás feladat. Törvényi alapelv, hogy a szülői felügyelettel kapcsolatos perek során mindig a kiskorú gyermek érdekét kell szem előtt tartani. Ezen túlmenően a bíróságnak  az összes lehetséges körülményt alaposan meg kell vizsgálnia (például hogy a szülők alkalmasak-e a gyermeknevelésre, a gyermekhez való ragaszkodásuk őszinte-e, a gyermek milyen érzéseket táplál a szülők iránt, mennyire kötődik hozzájuk, az egyes szülők által biztosítható iskoláztatási lehetőségek milyenek, milyen a szülők anyagi és lakáshelyzete, stb.). A törvény szerint a 10 évet betöltött gyerek meghallgatása kötelező, de a 10 évnél fiatalabb gyermek meghallgatása is lehetséges, ha a bíró úgy látja, hogy szükséges. Létezik egy törvényes előírás, mely szerint bármelyik gyerek kérheti, hogy meghallgassák őt. A gyermek véleménye nem kötelező a döntéshozók számára és az általa elmondottakat az életkora és a fejlettségi szintje szerint mérlegelik.

A gyermekkel kapcsolatos intézkedések nem végérvényesek, van lehetőség ezek megváltoztatására. A gyermek felett gyakorolt szülői felügyeleti jog gyakorlásának újrarendezését abban az esetben lehet kérni a bíróságtól, ha azok a körülmények, amelyeken a szülők egyezsége alapult, vagy amelyre a bíróság a döntését alapozta utólag lényegesen megváltoztak, és emiatt az újrarendezés a gyermek érdekében áll. Például pusztán az a helyzet, hogy a szülő más lakóhelyre költözik, még nem indokolja a gyermek feletti szülői felügyeleti jogok újrarendezését, vagy például a gyermeket gondozó szülő új házasságkötése sem. De az már lehet ok, ha a gyermeket teljesen elhanyagolják, esetleg bántalmazzák.

Ki a háborús bűnös?

A Wass Albert-fóbia folytatódik. Történt ugyanis, hogy 2017. február 16-án a Kézdivásárhelyi Bíróság jóváhagyta prefektus és a városi ügyészség keresetét az önkormányzat ellen, és ezzel megerősítette a korábban lezárt nyomozás újraindítását a háborús bűnösök kultuszának a terjesztése ügyében. Kézdivásárhely önkormányzata 2015 novemberében megszavazta, hogy egy addig névtelen utcát Wass Albert íróról nevezzenek el; később a határozatot visszavonták. Az elindult bűnügyi nyomozást akkor pont azért zárták le, mert az önkormányzat visszavonta a névadási határozatot, azonban a nyomozóhatóság meggondolta magát és a cirkusz megy tovább. 

Most akkor háborús bűnös Wass Albert, vagy nem? A háborús bűnökért elítéltek névsorát tartalmazó angol nyelvű internetes oldal tanúsága szerint nem az. 

Vizsgáljuk meg a témát közelebbről. A háborús bűncselekményeket a háborús jog és a háborús szokásjog háború idején történő megsértéseként határozzák meg. Értelemszerűen háborús bűnös az a személy, aki két ország között zajló fegyveres konfliktus idején megsérti a háborús jog és háborús szokásjog előírásait. No már most az 1946-ban lezajló perben Wass Albertet gyilkosságra való felbujtásért ítélték el. A vád szerint a bűncselekményeket az író 1940 szeptemberében követte el Észak-Erdélyben. A feltételezett helyszín akkoriban Magyarországhoz tartozott, és még nem volt háborús terület, a két ország akkoriban nem állt hadban egymással; Románia csak 1944 augusztusában üzent hadat Magyarországnak, amikor hátat fordított a tengelyhatalmaknak és átállt a szövetségesek oldalára. 

A gyilkosságra való felbujtás súlyos vád, de nem meríti ki a háborús jogi és a háborús szokásjogi előírások háború idején történő megszegésének fogalmát. Ha a vád megalapozott és léteznek (léteznének, léteztek volna) minden kétséget kizáró bizonyítékok, akkor is csak köztörvényes cselekedetről beszélhetünk. Ebből következik, hogy Wass Albert esetében szó sem lehetett háborús bűn elkövetéséről. 

De van itt más is. A tárgyalást lebonyolító és az ítéletet hozó népbíróságnak nem volt területi illetékessége a Magyarország területén, magyar állampolgárok által magyar állampolgárok ellen elkövetett bűncselekmények esetén (ismétlem: 1940-et írunk, Észak-Erdély Magyarországhoz tartozik). Megkérdőjelezhető ugyanakkor a bíróság alapelve, tevékenységének jogi és eljárási háttere, létrehozásának körülményei, nemzetközi büntetőbíráskodási jellege vagy akár az összetétele. A vád nem a korabeli nemzetközi egyezmények, (vagy a feltételezett cselekmények idején netán hatályban lévő jogszabályok), hanem egy 1945-ben 312-es számmal elfogadott törvény előírásaira támaszkodott. Ezzel csak az a baj, hogy egy 1945-ben meghozott törvény alapján nem lehet egy 1940-ben elkövetett cselekményt elbírálni, hisz tudjuk, a törvény nem hat visszafele (bár nálunk még az is előfordulhat). 

A vád egyébként köszönő viszonyban sincs azzal a konkrét bűncselekménnyel, amely alapján meghozták a halálos ítéletet. Az említett 1945/312-es törvény 2. paragrafusának e) pontjáról van szó: „kollektív vagy egyéni megtorlásokat rendeltek el vagy valósítottak meg a polgári lakosság ellen, politikai vagy faji üldöztetés céljából...” Árulja el nekem valaki, hol szerepel a felbujtás szó ebben a mondatban!? Aztán meg mitől is volt politikai vagy faji üldöztetés? 

Mindezeken kívül a legsúlyosabb talán az, hogy semmilyen bizonyíték nem volt az író ellen, amely a koholt vádakat alátámasztotta volna (erről részletes elemzést Kincses Előd ügyvéd írt, ide kattintva olvasható). 

Ha a kirakós darabjait összeillesztjük, nyilvánvalóvá válik, hogy 

1. Wass Albert nem háborús bűnös, 

2. a Wass család vagyonának elkobzását célzó eljárást és annak végeredményét leszámolásnak inkább nevezhetjük, mint jogerős bírósági pernek/ítéletnek és 

3. Wass Albertet a politikai banditizmus eszközeivel próbálják kiirtani a magyar történelmi és kulturális tudatból. 

Felteszem a kérdést: ki is valójában a háborús bűnös és mikor lesz a tárgyalása azoknak a megszálló katonáknak, akik halomba erőszakolták nagyanyáinkat?? Aki háborút veszít, mindig az a háborús bűnös, egész egyszerűen azért, mert a történelmet a győztesek írják!

Február, hol a nyár?

Itt a farsang, áll a bál, vagy mondhatnánk úgy is: itt a farsang, áll még a hó! Több olvasó is jelezte, elege van abból, hogy nyaktörő mutatványok kíséretében tud haladni a járdán, a le nem pucolt jégtakaró miatt. A jogos kérdésük az, mit mond a törvény betűje. 

 

Azt tudjuk, hogy a közterületek rendszeres tisztán tartása és csúszásmentesítése a települési önkormányzatok feladata. Más a helyzet, ha a házunk, a cégünk, illetve a társasházunk előtti járdák karbantartásáról és csúszásmentesítéséről van szó. A 2002/21-es kormányrendelet értelmében ezen ingatlanok előtti járdaszakaszok jégtelenítése és a hó letakarításának kötelezettsége a tulajdonosokra, lakókra, egyáltalán az ingatlan használóira hárul. Érdekes máskülönben, hogy bár sokan úgy gondolnánk, hogy társasházak esetében jelen feladat teljesítése, megoldása a társasház tulajdonostársainak törvényben előírt kötelessége, a 2007/230-as társasházakról szóló törvényben nem találunk konkrétan erre vonatkozó előírásokat. Természetesen helyi önkormányzat döntése (például Székelyudvarhelyen) kötelezheti a tulajdonosi társulásokat a feladat elvégzésére. 

Továbbá, a kormányrendelet előírja, hogy a kötelezettségek megszegéséért pénzbírság szabható ki, a kihágások konkrét szabályozása, a kiszabható pénzbírságok nagyságának meghatározása a helyi és megyei önkormányzatok feladata.

Székelyudvarhelyen 2005 óta létezik a köztisztasági, városgazdálkodási és városszépítési normákra vonatkozó tanácshatározat, mely tartalmaz a hóeltakarítással kapcsolatos rendelkezéseket is. Többek között az 58.(1) paragrafus minden kétséget kizárva kimondja: „A természetes és jogi személyek, valamint a tulajdonosi társulások az általuk birtokolt ingatlan körül kötelesek eltakarítani a havat és a jeget. (2): Az összegyűjtött hó és jég tárolását olyan helyen kell megvalósítani, ahol nem zavarja a gépjárműforgalmat, lehetőleg a járdaszéltől 30 cm-re, szabadon hagyva a kanálisok lefolyóit. (3): A magántulajdon területéről kitakarított havat és jeget a fent megnevezett helyen tárolni tilos, és semmilyen körülmények között nem szabad azt közterületre szállítani.” 

A szabályzatból kiderül az is, az előírások megszegése kihágásnak minősül és a magánszemélyek 25 lejtől 250 lejig terjedő pénzbírságot, míg a jogi személyek 500 lejtől 1000 lejig terjedő pénzbírságot is kaphatnak. A 2010/155-ös törvény értelmében, az ellenőrzés és a bírságok kiszabása a helyi rendőrség feladata. 

Az esetleges bírságoláson kívül a hó és jég eltakarítására vonatkozó kötelezettség elmulasztása akár polgárjogi felelősséget is vonhat maga után. Igen, akár be is perelhet a kezét vagy lábát törő atyafi, és nem, nem elég kitenni egy „Vigyázat! Csúszik a járda!” – feliratú táblát! A témával kapcsolatosan majd minden évben vannak kisebb-nagyobb viták, cikkez a sajtó is róla, nekem letűnt idők jutnak eszembe, amikor dédapám senkitől nem kérdezte meg, kinek a kötelessége az ő háza elől elhányni a havat, hanem fogta a hólapátot s nekifogott..