Otthonoktatás

Adott egy téma, amelyet sokan nem ismernek (felmérések szerint országunk lakosságának több mint 60%-a sose hallott róla) és azok között, akik számára ismerős, rengeteg különféle vélemény, hozzáállás lelhető fel; van, aki vérmesen ellenzi, mások elszántan védelmezik, van, aki gyanakodva fogadja, egyesek csóválják a fejüket, megint mások egész egyszerűen gyakorolják. Ez az otthonoktatás.

Az otthonoktatás (angolul homeschooling) az oktatás olyan formája, ahol a gyermek nem jár óvodába, iskolába, azaz intézménybe, hanem otthon a szülei (vagy szülei által kiválasztott magántanárok) tanítják. Jelen írásnak nem célja az otthonoktatás népszerűsítése sem pedig előnyeinek vagy hátrányainak elemzése, erre vannak szakavatott hozzáértők. Szokás szerint feltesszük a jogász szemüveget és megnézzük a téma jogi hátterét.

A világ számos országában törvény szavatolja az alternatív oktatási formákat (köztük a magántanulói státuszt vagy otthonoktatást is), ezzel szemben a román tanügyi törvény alkotóinak figyelmét az otthonoktatás eddig elkerülte, minek következtében jelenleg hivatalosan nem létezik ez az alternatív oktatási forma. 

A 2011/1-es tanügyi törvény említi ugyan az otthonoktatást, viszont kizárólag csak azon gyermekek számára teszi lehetővé, akik betegség miatt nem járhatnak iskolába. A Tanügyminisztérium tavaly kiadott egy rendeletet (2016/5086), amelyben részletesen kidolgozta a speciális igényekkel rendelkező gyerekek otthoni oktatásának feltételrendszerét. Ez a szabályozás viszont nem biztosít jogi keretet olyan családok számára, akik előnyben szeretnék részesíteni az otthoni tanítást az intézményes oktatással szemben.

Több nemzetközi jogszabály szavatolja a gyerekek/szülők tanulási módozat, oktatási forma megválasztására vonatkozó jogát. Ott van rögtön az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 26. paragrafusa, mely kimondja: „A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.” Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. Kiegészítő Jegyzőkönyve 2. cikkelye szerint „Senkitől sem szabad megtagadni az oktatáshoz való jogot. Az állam az oktatás és tanítás terén vállalt feladatkörök gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz való jogot.” Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. cikke, amely az oktatáshoz való jogot garantálja, a harmadik bekezdésben kimondja: tiszteletben kell tartani a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak.

Megemlíthetjük továbbá a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezményének 13(3) paragrafusát: „Az Egyezményt aláíró államok kötelezik magukat, hogy tiszteletben tartják a szülőknek, illetőleg adott esetben a törvényes gyámoknak a szabadságát arra, hogy a hatóságok által létesített iskola helyett az állam által megállapított vagy jóváhagyott minimális iskoláztatási követelményeknek egyébként megfelelő más iskolákat válasszanak gyermekeik számára, és hogy gyermekeik vallási és erkölcsi nevelését saját meggyőződésükkel összhangban biztosítsák.” 

Ezeket a nemzetközi egyezményeket Románia ratifikálta és beiktatta a nemzeti jogrendbe, alkalmazásuk kötelező olyannyira, hogy mivel nemzetközi jogszabályokról van szó, elsőbbséget élveznek a nemzeti törvényekkel szemben (lásd Alkotmány 20(2)-es cikk). Ha „összefésüljük” ezeket a rendelkezéseket a román tanügyi törvény vonatkozó előírásaival, egyértelmű, hogy bárkinek jogában áll kiválasztani a gyermeke számára legmegfelelőbb oktatási, nevelési, tanítási módszert. Addig a pontig azonban, amíg a román törvényhozó szélesebb körűen szabályozza az alternatív oktatási módszereket és biztosítja, lehetővé teszi, garantálja a módszerek közötti választási szabadságot, csak amolyan „fából vaskarika” metódusokat lehet alkalmazni. Az ilyen megoldások - bár kétségtelen, hogy nyakatekertek, nem törvény ellenesek - arról szólnak, hogy a gyereket beíratják egy külföldi iskolaintézménybe, de valójában otthon sajátítja el a tanagyagot.

Engem ez az egész a régi mondásra emlékeztet: járni jár, de nem jut!